Női BL: négy év után nem lesz címvédés, kiesett Marozsán Lyonja

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 15:55
null
Wendie Renard (jobbra) sok-sok pozitív élmény után ezúttal negatív hős volt (Fotó: AFP)
Marozsán Dzsenifer csapata, a legutóbbi öt kiírást megnyerő Olympique Lyon az 1–0-s győzelemmel zárult első meccs után hazai pályán 2–1-re kikapott legfőbb honi riválisától, a Paris Saint-Germaintől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, így idegenben szerzett több góljának köszönhetően a fővárosi együttes jutott be a legjobb négy közé.

 

A Lyon és a PSG párharcának második mérkőzésére az eredeti tervek szerint április elsején került volna sor, de az OL keretét sújtó koronavírusos megbetegedések miatt a találkozót elhalasztották, a lyoni játékosok pedig – köztük Marozsán Dzsenifer is – karanténba kerültek. Az előzmények ismeretében várható volt, hogy a ritmusból kieső lyoniak a visszavágóra nem kerülnek százszázalékos állapotba.

A hazai meccsen Marozsánék hamar megszerezték a vezetést, ám a párizsiak az első félidő közepén egyenlítettek, majd a fordulás után a női Bajnokok Ligája szereplési rangsorának éllovasa, az eddigi 93 mérkőzésén belső védő létére 29 találatot jegyző Wendie Renard öngóljával meg is fordították a meccset, és már továbbjutásra álltak!

Az UEFA az élő szöveges tudósításában ekkor már emlékeztetett rá: a Lyon korábban sosem veszített el negyeddöntős párharcot a BL-ben (tizenegyből tizenegyszer továbbjutott eddig), és a Wolfsburggal szemben 2016. május 26-án megnyert döntő óta 1788 napja címvédő a hölgyek elitsorozatában.

A hajrában a PSG többször is „lezárhatta” volna a párharcot, de kimaradtak a helyzetei, majd a 93. percben kapusának, a chilei válogatott Christiane Endlernek kellett hatalmasat védenie ahhoz, hogy megnyerje a meccset, s így bejusson az elődöntőbe – amelyben nemcsak a hétszeres bajnok Lyon, hanem Jakabfi Zsanett együttese, a kétszeres győztes Wolfsburg sem lesz érdekelt.

Ott lesz ellenben a legjobb négy között a PSG-n kívül a Barcelona, a másik ágon pedig a Bayern München és a Chelsea – négy olyan csapat, amely korábban nem nyerte meg a Bajnokok Ligáját, sőt utóbbi kettő még döntőt sem játszott. A párizsiak 2015-ben és 2017-ben, a katalánok 2019-ben jutottak be a fináléba, de a trófeát nem sikerült hazavinniük. (Mint köztudott, a Chelsea-nek és a Paris Saint-Germainnek a férficsapata is elődöntős a BL-ben.)

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Lyon (francia)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2
(Macario 4., ill. Geyoro 25., Renard 61. – öngól)
Lyon: Marozsán Dzsenifer végigjátszotta a meccset.

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Bayern München (német)–Chelsea (angol)
Paris Saint-Germain (francia)–FC Barcelona (spanyol)
A párharcok első mérkőzéseit április 24-25-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik meg.

DÖNTŐ
Május 16., Göteborg

A fejét fogó Sara Däbritzben még nem tudatosult, hogy a PSG bejutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)
A fejét fogó Sara Däbritzben még nem tudatosult, hogy a PSG bejutott a legjobb négy közé (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
14 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

Luis Enrique: Nem tudom, hogy igazságos-e a végeredmény, de a futball már csak ilyen játék

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:55

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
2025.08.13. 09:47
Ezek is érdekelhetik