BL: a dortmundiak csalódottak, Guardiola szerint van min változtatni

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.07. 09:09
null
Pep Guardiola elmondta, a visszavágót is meg szeretnék nyerni (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester City hazai pályán 2–1-re legyőzte a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A meccs után a főszereplők értékelték a történteket.

 

„Az első félidőben nem bántunk okosan a labdával. A második már sokkal jobb volt, két vagy három nagy helyzetünk volt ahhoz, hogy egy-nullás állásnál megszerezzük a második gólunkat. Úgy megyünk Dortmundba, hogy a visszavágót is meg akarjuk nyerni” – idézi az uefa.com Pep Guardiolát, a Manchester City menedzserét, aki azt is hozzátette, tudnak ennél jobban is játszani, a dortmundi mérkőzésre például a labdafelhozásban változtatniuk kell.

„Tudtuk, hogy sokat és hosszan fogják birtokolni a labdát, de azt megpróbáltuk meghatározni, hogy hol tehetik ezt meg a pályán – végül nagyon jól sikerült kezelni ezt a helyzetet. Minimalizálni tudtuk a helyzeteiket, és mi is veszélyt tudtunk jelenteni a kapujukra. Ez egy kiegyenlített meccs volt, így csalódottak vagyunk a végeredmény miatt” – értékelt Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője.

„Remek összjáték volt Mahrezzel, boldog voltam a gólom miatt, de elsősorban az tölt el örömmel, hogy így hozzájárultam a jó eredményhez. Most már arra kell koncentrálnunk, hogy a visszavágón befejezzük a most elkezdett feladatunkat” – fogalmazott az angol csapat első gólját szerző, a mérkőzés legjobbjának megválasztott belga középpályás, Kevin De Bruyne.

„Jól zavartuk őket, amikor náluk volt a labda. Nehezen tudtak csak fogást találni rajtunk, mi pedig jól és hatékonyan használtuk a labdát. Csalódottak vagyunk, hogy ilyen későn kaptunk gólt, de az idegenben szerzett találatunk még sokat érhet. Meglátjuk, mire megyünk vele a visszavágón” – fogalmazott Jude Bellingham, akinek a 37. percben szerzett gólját a játékvezető véleményes döntéssel érvénytelenítette.

A visszavágót április 14-én rendezik meg Dortmundban. Ezt megelőzően a BVB a VfB Stuttgarttal találkozik a Bundesligában, a Manchester City a Leeds Unitedet fogadja a Premier League-ben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Manchester City (angol)–Borussia Dortmund (német)
2–1(De Bruyne 19., Foden 90., ill. Reus 84.)

Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 23:00

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
2025.09.29. 09:17

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik