Az álmok színházában – minden, amit az FTC idei BL-szerepléséről tudni kell

L. PAP ISTVÁN, DANCSÁK ANDRÁSL. PAP ISTVÁN, DANCSÁK ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 11:00
null
(Infografika: Dancsák András)
Negyedszázad után szerepelt ismét a legrangosabb európai kupa csoportkörében a Ferencváros, amelyben ismét két igazi európai sztárcsapat jutott neki, továbbá egy harmadik, ugyancsak rágós falat.

1995-ben a Real, az akkori címvédő Ajax, továbbá a Grasshoppers ellen játszott a régi Üllői úti stadion zsúfolt lelátói előtt a Fradi – most a Juventust és a Barcelonát a Puskás Aréna csodás kulisszái előtt, a Dinamo Kijevet a Groupamában, ám az olasz és az ukrán együttest harmadházzal, a katalánokat pedig a járványhelyzet miatt nézők nélkül fogadta a magyar aranyérmes, amely idegenben mindig üres lelátók előtt lépett pályára.


A főtáblán a pontszerzés ezúttal a Dinamo Kijev ellen sikerült, a bevételek pedig a részben vagy egészben zárt kapuk ellenére már a főtáblára jutással elképesztőek voltak: Szerhij Rebrov együttese összesen 17.15 millió eurót, azaz több mint hatmilliárd forintot kasszíroz az UEFA-tól.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Infografika: Dancsák András)
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Infografika: Dancsák András)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 12-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
18 órája

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
21 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

„Szerepelt a korszak öt legfontosabb meccsén” – Hosszú Kávé Zakariás Ágnessel

Képes Sport
Tegnap, 14:02

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
Tegnap, 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
Tegnap, 8:27
Ezek is érdekelhetik