A Dinamo Kijev és a magyarok: közelebb, mint gondolná

Szöllősi György éppen húsz évvel ezelőtt Kijevben járt Puskás Ferenc társaságában, lapunk jelenlegi főszerkesztőjének akkori cikksorozatát felhasználva szemezgettünk a Kijev és a magyarok közös történeteiből.

Munkács nincs messze Kijevtől, autóval egy nap alatt simán megjárható „négykézben”, az ukrán utak mindenkori állapotától függően, egycsapatnyi ungvári labdarúgónak 1948-ban még közelebbi viszonyt hozott egy jól sikerült kijevi kaland: a harmadosztályú Szpartak (immáron Szpartak Uzsgorod néven) megszorongatta a Dinamót, a kijeviek levonták a tanulságot, és az egész ungvári csapatot leigazolták. Nem lehetett a parancs ellen „ungvárni”, ugyanis az 1927-ben alapított Dinamót a mindenható belügy alapította és tartotta fent, nekik ellenszegülni nem a halálos ítéletet jelentette, hanem a sokkal rosszabbat...

A tizenkét ungvári fiút tehát Kijevben tartották, mert kellett egy jó csapat a százezres, frissen átadott stadionba (a tizenharmadik, Becza József Lvovba, majd Moszkvába került, onnan lett szovjet válogatott és olimpiai bajnok). Sokan szép sikereket értek el, Komán Mihály később edző lett, és ő vitte a klubhoz Munkácsról a legendás Turjancsik Lászlót, Ungvárról pedig Szabó Józsefet.

Előbbi 13-szoros szovjet válogatott lett, négyszeres bajnok, majd Kárpátalján edzősködött, utóbbi 40-szer húzhatta magára a Szbornaja mezét, megfordult világbajnokságon is, majd többször vezette a Kijevet és az ukrán válogatottat. Anno Kijevbe Havasi Andrással került, a kapus „csak” B-válogatott lett.

Szöllősi Györgynek 2000-ben Szabó József elmesélte, milyen hatékonyan igazolt akkoriban a Dinamo: „Le van tartóztatva. Velünk kell jönnie” – vitték el a 19 éves játékost egy meccs után, a zokogó édesanyja mellől. A támadó új csapatában először is megnyugodott, aztán megtanult oroszul, az 1959-ben utolsó helyen álló Kijev pedig két évre rá szovjet bajnok lett!

„Megérkezésünkkor a magyarok közül még Kijevben futballozott Szököcs István, Komán Mihály és Dikovecz János is. A bajnoki aranyérem évében a válogatott keretbe is bekerültem, és Chilébe is elvittek, noha végül egy percet sem játszottam a világbajnokságon. Magyarként, huszonkét évesen, az akkor még szinte kizárólag oroszokból álló csapatban nem sok esélyem lehetett” – emlékezett vissza Szabó, aki pályafutása legnagyobb mérkőzésének (Te rongyos élet...) a brazilverő magyarok ellen játszott, 2:1-es szovjet győzelemmel végződött 1966-os vb-negyeddöntőt tartja.

Komán Mihály két másik felfedezettje Valerij Lobanovszkij és Oleg Blohin volt...

A negyvenes években a Kijevben szerepelő Höffling Norbert nevét ma már többnyire csak az évkönyvek pöndörödő lapjai őrzik, ám a kupagyőztes Komán Mihály és Juszt Ernő, a bajnok Turjancsik László (őt a világ egyik első védekező középpályásának is nevezik), vagy a válogatott Szabó József és Medvegy Ferenc már igazi sztár volt a Szovjetunióban. Az 1980-as évek egyik nagy csillaga Rácz László volt, a nagyszőlősi sportiskola neveltje, aki 48-szoros válogatott lett, 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmes, 1986-ban, Mexikóban magyarverő a Szbrornajával.

Rácz később megfordult a Ferencvárosban is, de ott nem járt sikerrel, egészségügyi gondjai akadtak – ezekről sajnos nagyregényt írhatna Farkas II Balázs, aki 2005-ben kétmillió euróért került Kijevbe Nyíregyházáról, de a felnőttek között csak öt tétmérkőzésen játszhatott, súlyos sérülése miatt is. Ám amikor pályára léphetett, akkor felfigyelt rá Sir Alex Ferguson, ám a támadót előbb kölcsönvette a Videoton, majd 2010-ben 400 ezer euróért megvette a Debrecen, ma a Haladásban játszik.

2017 elején 2.5 millióért vette, három év múlva 4 millióért adta tovább a Kijev, Kádár Tamás dinamós kalandja akár sikertörténetnek is nevezhető lenne, de 104 dinamós mérkőzése ellenére is keserű szájízzel távozott Ukrajnából a válogatott bekk. „A télen az első edzőtábort végigcsináltam, azután viszont támadt némi nézeteltérésem az edzővel. Azután kerültem ki a csapatból. Bár abban állapodtunk meg, nem nyilatkozunk a történtekről, az edzőm ezt nem tartotta be. A kijevi végjáték megviselt...” – nyilatkozta később.

A Lobanovszkij kérésére leigazolt Bodnár Lászlónak, századunk legjobb magyar jobbhátvédjének 2000-től 51 mérkőzés jutott, de 2003 augusztusában átadólistára tették: Olekszij Mihajlicsenko, a gárda vezetőedzője (egykori zseniális középpályás!) a védő edzésmunkájával és viselkedésével is elégedetlen volt, büntetésül még a juniorok között sem szerepeltették honfitársunkat. Bodnárnak csak félévnyi mellőzés után sikerült csapatot váltania. Az előzmények nem hétköznapiak.

„Egy ciprusi edzőtáborozás alkalmával összeszólalkoztam Mihajlicsenkóval, aki pályaedzőként ide-oda küldözgetett meccs közben a pályán, én meg kiszóltam neki, hogy ha Lobanovszkij elégedett, akkor ő miért dirigál? Nyáron az egyik edzőmeccsünkön... elvesztettem a fejem, meglöktem a velem szabálytalankodót, mire Mihajlicsenko lecserélt, én meg dühömben eldobtam a mezem. A csapat előtt aztán csak annyit kérdezett tőlem: van menedzserem? Mert akkor szóljak neki... A Hamburg és a Monaco is érdeklődött, végül nem vittek, mert nem játszom” – merengett el a történteken később Bodnár.

Megfordult Magyarországon minden bizonnyal Szerhij Rebrov is, Andrij Sevcsenko egészen biztosan. Sevcsenko a városi legenda szerint anno hiába járt próbajátékon a Nyíregyházánál, a Debrecennél és a Stadlernél is, a sasszemű magyar edzők nem tartották őt elég tehetségesnek – ezt maga a játékos cáfolta, higgyünk neki. A nyíregyháziak későbbi visszaemlékezései szerint Sevcsenkót nekik, majd a Lokinak próbálták meg eladni a kijeviek, azonban a csatár a hajdúságiaknak sem kellett a magas vételára miatt. A Stadlernél az ott megforduló töméntelen volt szovjet játékos miatt vetődött fel az ő neve is, ám a névadó elnök is sokallta a támadó árát. Nem is lett volna könnyű kiszúrni az ifjú Sevcsenko tehetségét, aki a kijevi csapatnál 16 évesen megbukott labdavezetésből...

A Nyíregyháza a rendszerváltás után jó kapcsolatba került az egy idő után egyre erősebb Dinamóval, egy időben felmerült, hogy afféle tartalékcsapata lesz a nyírségi egyesület a Kijevnek, de ebből csak annyi realizálódott, hogy egy időben ellepték a Szparit az ukrán légiósok, és páran közvetlenül a Dinamo Kijevtől érkeztek kölcsönbe.