Videó: amikor a Juventus kikapott a zöld-fehérektől – Győrben!

Vágólapra másolva!
2020.11.24. 09:33
Nem igen volt szerencséje a Rába ETO futballcsapatának a nemzetközi kupákban, de a hetvenes évek végén a győriek a Kupagyőztesek Európa-kupájában hazai pályán megverték a Juventust, és majdnem ki is ütötték a torinóiakat a sorozatból!

Egy nem akármilyen Juventusszal akadt össze 1979-ben, a KEK 1. fordulójában a Kovács Imre irányította Rába ETO, ugyanis az olaszoknál szerepelt akkoriban Dino Zoff, Claudio Gentile, Sergio Brio, Gaetano Scirea, Antonio Cabrini, Marco Tardelli, Franco Causio és Roberto Bettega is, akik közül többen világbajnokok lettek 1982 nyarán – ám az idegenbeli 2–0-s vereség után hazai pályán, 22 ezer néző előtt kétgólos vezetést szerzett a Rába a 23. percre!ám az idegenbeli 2–0-s vereség után hazai pályán, 22 ezer néző előtt kétgólos vezetést szerzett a Rába a 23. percre!

Sajnos a Csonka Gyula, Magyar Lajos, Hannich Péter, Onhausz Tibor, Póczik József, Szabó Ottó, Glázer Róbert, Pölöskei Gábor, Mile Sándor fémjelezte magyar csapat tündérmeséje véget ért, miután a második félidő elején kiállították törlesztésért Pozsgai Lajost (nem csak őt kellett volna kiállítani, lásd a videót…), s a 63-szoros válogatott szélső, Causio nem sokra rá megszerezte a párharc utolsó, egyben olasz továbbjutást jelentő gólját. A csapatkapitány Pozsgait később hosszas jogi hercehurca után megbüntették tízezer forintra.

Kedden a Ferencváros ellen 23. alkalommal találkozik magyar csapattal a Juventus a nemzetközi porondon, de a Rába ETO 1979-es látogatása óta nem járt Torinóban, a Juve vendégeként magyar együttes európai kupameccsen. A Juve elleni eddigi 22 európai kupamérkőzésen a magyar csapatok mérlege: négy győzelem, hat döntetlen, 12 vereség. A Rába ETO előtt éppen a Ferencváros tudta megverni a Juvét, 1965-ben, a VVK döntőjében 1–0-ra. A legtöbb alkalommal egyébként a Fradi játszott a Juve ellen, eddig nyolcszor, ebből kétszer nyert az FTC (1965 előtt 1938-ban, a KK-ban 2–0-ra), négyszer a Juventus, két meccsen döntetlen született.

Rába ETO–Juventus 2–1, 1979

Legfrissebb hírek

„Én nem a második, hanem az első évemben nyerek” – Keane beszédében a Tottenham edzőjéről emlékezett meg

Labdarúgó NB I
14 órája

A The New Saints vagy a Buducsnoszt jöhet kezdésnek– mutatjuk a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleit

Bajnokok Ligája
15 órája

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
21 órája

Így vette át a Ferencváros a bajnoki serleget a pesti éjszakában – videó

Labdarúgó NB I
21 órája

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:01

Dibusz Dénes: Az idénnyel nem lehetünk elégedettek, de a bajnoki címnek örülünk

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 22:36

Véget ért az ETO tavaszi veretlensége, győri győzelmével bajnok a Ferencváros!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:55

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02
Ezek is érdekelhetik