BL: A PSG tizenegyese egy vicc volt – Julian Nagelsmann

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 11:58
null
Nagelsmann szerint a Leipzig jobban játszott a PSG-nél (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője szerint csapata legalább egy pontot megérdemelt volna a Paris Saint-Germain ellen 1–0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Valamint a német szakember külön kiemelte Gulácsi Pétert, a lipcseiek magyar labdarúgóját.

 

A keddi összecsapás 11. percében Marcel Sabitzert látta szabálytalannak a játékvezető, amikor Ángel Di María elesett a tizenhatoson belül.

A büntetőt Neymar értékesítette, s a párizsiak megnyerték a mérkőzést. Az előző idényben döntős PSG ezzel pontszámban beérte a Lipcsét a H-csoportban.

„A tizenegyes egy vicc volt, [Ángel Di María] egyértelműen eldobta magát – nyilatkozta a Sky Sports kameráinak Julian Nagelsmann, a lipcsei együttes vezetőedzője. – Nem tudom, miért nem nézte vissza az esetet a VAR. Talán a videobírók másik mérkőzést néztek. Szomorú, hogy a Bajnokok Ligájában ez előfordulhat. Egy ilyen szituáció jelentheti a különbséget. A PSG-nek nem volt nagy helyzete a mérkőzésen, mi voltunk a jobb csapat. Legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Nehéz helyzetben vagyunk, az utolsó két csoportmeccsünket meg kell nyernünk.”

A Leipziget 2019 óta irányító 33 esztendős tréner kiemelte Gulácsi Pétert, a német gárda magyar válogatott kapuvédőjét.

„Egy kapusnak nem könnyű, ha éveken át íveléseket kértek tőle, az új edző viszont rövid passzos játékot vár el. Már nem fiatal, nem könnyű alkalmazkodnia. Óriási dicséret illeti, amiért ennyit fejlődött ezen a téren. Fontos, hogy egyre több jó döntése legyen, s minél kevesebb rossz megoldása. A legfontosabb feladatát nagyszerűen ellátja. Az ellenfeleinknek általában kevés helyzetük van, ám ha mégis, számíthatunk rá. A statisztikái alapján egyértelműen remek kapus” – mondta Nagelsmann.

A 30 éves magyar játékos 2015 óta szerepel az RB Leipzigben. Ebben az idényben csapata mind a tizenhárom tétmeccsén végigjátszott, s ebből ötször nem kapott gólt.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

H-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–RB Leipzig (német) 1–0 (1–0)
Párizs, Parc de Princes, zárt kapuk mögött. Vezette: Makkelie (holland)
PSG: Navas – Florenzi, A. Diallo, Marquinhos, Bakker – A. Herrera (Verratti, 83.), Danilo Pereira, Paredes – Di María (Rafinha, 64.), Neymar (Sarabia, 90.), Mbappé (Kean, 90.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
RB LEIPZIG: Gulácsi – Mukiele (Orbán, 63.), Upamecano, Konaté, Angelino – Sabitzer, Haidara, Forsberg (Sörloth, 74.) – Nkunku, Poulsen, Olmo (J. Kluivert, 64.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Gólszerző: Neymar (11. – 11-esből)

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
Manchester United (angol)–Istanbul Basaksehir (török) 4–1 (B. Fernandes 7., 19., Rashford 35. – 11-esből, D. James 90+2., ill. Türüc 75.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 3 1 12–4 +8 9
2. Paris SG 4 2 2 5–4 +1 6
3. RB Leipzig 4 2 2 4–7 –3 6
4. Basaksehir 4 1 3 3–9 –6 3
Legfrissebb hírek

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Joshua Kimmich 100. válogatott meccse lehet a portugálok elleni Nemzetek Ligája-elődöntő

Minden más foci
2025.06.04. 10:11

Így változott meg Ádám Martin és Szoboszlai az évek alatt – VIDEÓ

Magyar válogatott
2025.06.03. 22:23

Dibusz Dénest is meglepte, hogy Gulácsi Péter lemondta a válogatottságot

Magyar válogatott
2025.06.03. 10:13

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12
Ezek is érdekelhetik