Videó: amikor Szerhij Rebrov mattolta a Barcelona védelmét

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.10. 11:28
null
Szerhij Rebrov az 1997–1998-as idényben a Barcelona és a Juventus kapuját is bevette (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Ferencváros 25 év után újra bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe, ahol a Juventusszal, a Barcelonával és a Dinamo Kijevvel találkozik majd. A zöld-fehérek vezetőedzője, Szerhij Rebrov nem csak korábbi csapatáról, a Dinamóról őrizhet szép emlékeket, hiszen az ukrán együttes színeiben korábban a Barca és a Juve kapuját is bevette.

Az 1997–1998-as Bajnokok Ligája-idényben a Dinamo Kijev meglepetésre megnyerte a csoportját: az ukrán együttes (sorrendben) a PSV-t, a Newcastle Unitedet és a Barcelonát utasította maga mögé – méghozzá úgy, hogy a katalánokat otthon 3–0-ra, idegenben pedig 4–0-ra győzte le! Utóbbi mérkőzésen Andrij Sevcsenko triplázott, majd Szerhij Rebrov is beköszönt – Louis van Gaal, a gránátvörös-kékek vezetőedzője és a Camp Nou díszpáholyában helyet foglaló nézők is alig hittek a szemüknek. De Rebrov a 3–0-ra megnyert hazai meccsen is gólt lőtt a Barcának, ő szerezte meg a vezetést csapatának, már a 6. percben, a jobb szélről, az alapvonal közeléből lőtt a léc alá.

A Barcelona–Dinamo Kijev (0–4) mérkőzés összefoglalója

Dinamo Kijev–FC Barcelona 3–0 – Rebrov szerezte meg a vezetést a Dinamónak

A továbbjutás után a Dinamo Kijev a negyeddöntőben a Juventusszal találkozott. Az idegenbeli 1–1-es döntetlent követően hazai pályán Rebrov bevette a torinóiak kapuját, a Juve azonban négy gólt is szerzett, így 5–2-es összesítéssel búcsúztatta az ukrán gárdát.

Rebrov egyébként összesen hat találattal, Filippo Inzaghival holtversenyben a góllövőlista harmadik helyén zárta a BL-idényt.

A Dinamo Kijev–Juventus (1–4) mérkőzés összefoglalója

Rebrov a pályáról természetesen már nem segíthet a Ferencvárosnak, ezúttal edzőként bizonyíthat majd a Barcelona és a Juventus ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA2020–2021
A G-CSOPORT MENETRENDJE
1. FORDULÓ
Október 20., kedd
18.55:
Dinamo Kijev (ukrán)–Juventus (olasz)
21.00:FC Barcelona (spanyol)–FERENCVÁROS

2. FORDULÓ
Október 28., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol)
21.00:FERENCVÁROS–Dinamo Kijev (ukrán)

3. FORDULÓ
November 4., szerda
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–Juventus (olasz)

4. FORDULÓ
November 24., kedd
21.00:
Juventus (olasz)–FERENCVÁROS
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FC Barcelona (spanyol)

5. FORDULÓ
December 2., szerda
21.00:
Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán)
21.00:FERENCVÁROS–FC Barcelona (spanyol)

6. FORDULÓ
December 8., kedd
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00:Dinamo Kijev (ukrán)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A fiúknak mondtam, hogy ha megérzik a vérszagot, ne álljanak le

Labdarúgó NB I
3 órája

Az FTC győzelemmel felérő döntetlent harcolt ki Odensében a női kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Brutális kiütés! A Ferencváros hét gólt vágott a Nyíregyházának!

Labdarúgó NB I
7 órája

„Nem én vagyok a hős” – a 98. percben győztes gólt szerző Raphinha

Spanyol labdarúgás
11 órája

A cseréikben mindig bízhatnak a zöld-fehérek

Labdarúgó NB I
13 órája

Hiába a vigói Iglesias-tripla, remek hajrával győzött a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.04.19. 18:24

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB I
2025.04.19. 12:15

Yaakobishvili Áron triplázhat a Barcelonában  az UEFA Ifjúsági Liga megnyerésével

Légiósok
2025.04.19. 08:43
Ezek is érdekelhetik