FTC: bor mellett kiderült, nem a zürichi 3–0 az 1995-ös BL-hősök kedvence

D. ZS.D. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.10.12. 15:24
Hajdu Attila, a Ferencváros egykori kapusa házigazdaságával, s a 25 évvel ezelőtti Bajnokok Ligája-menetelés másik két szereplője, Telek András és Hrutka János részvételével nagy sikerű bor- és gasztrotúra zajlott a Balaton-felvidéken.    
A KÉPGALÉRIA A FOTÓRA KATTINTVA NYÍLIK! (Fotó: Árvai Károly)
A KÉPGALÉRIA A FOTÓRA KATTINTVA NYÍLIK! (Fotó: Árvai Károly)


A csodás időben tett kirándulás Fövenyes és Balatonudvari térségében nem csak az ételről és az italról szólt, hiszen a mintegy harminc vendég beszélgethetett is az akkori játékosokkal sok egyéb mellett a negyedszázados bravúrról és az utódok, a mai Fradi hasonló tettéről. Ebben segített moderátorként három sportújságíró, Matuz Krisztián, a Spíler TV riportere, Moncz Attila, a Sport Televízió és Deák Zsigmond, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese.

Sorjáztak a vidám és egyben felemelő történetek, s olyan kulisszatitok is kiderültek, amire nem gondoltunk volna: a BL-szereplésből például a jelenlévőknek nem a Grasshoppers legendás zürichi 3–0-s legyőzése volt az egyéni kedvence. Telek az Anderlecht elleni, 1–0-ra megnyert brüsszeli selejtezőre voksolt („Szerintem itt játszottam a legmagasabb szinten a pályafutásom során” – mondta a védelem egykori oszlopa), Hajdu az 1–1-es Üllői úti visszavágóra („Nem nagyon szaladgáltam ki gólörömömben a kapuból, de ezúttal a félpályán túlra rohanva ott voltam a kupacban”), Hrutka pedig a címvédő Ajaxtól Amszterdamban elszenvedett 4–0-s vereségre („Kikapni sosem jó, de itt ízelítőt kaptunk a világszintből”).

A három egykori kiválóság elmondta várakozásait a jelenlegi FTC BL-szereplésével kapcsolatban is. Egységesen úgy fogalmaztak, elismerésre méltónak tartjáka főtáblára jutást, nagyon szurkolnak a csapatnak, s azt kívánják, az utódok ismételjék meg az ő bravúrjukat, az öt szerzett pontot és a csoport harmadik helyét. A jó hangulatú túra végén a borász házigazdaként is nagyszerű „teljesítményt” nyújtó Hajdu Attila elmondta, szeretne hagyományt teremteni ezzel az egyszerre gasztro- és sporteseménnyel.

Legfrissebb hírek

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
13 perce

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
7 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
8 órája

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
10 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
11 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Robbie Keane a BL-visszavágó előtt: A kapu előtt harapósabbnak kell lennünk!

Bajnokok Ligája
2025.08.11. 16:10
Ezek is érdekelhetik