BL: Nem játszottuk el az áldozati bárány szerepét – Orosz Pál

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 10:34
null
Orosz Pál látott némi mozgolódást a barcelonai VIP-páholyban a kiállítás utáni pillanatokban (Fotó: Tumbász Hédi)
Orosz Pál szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és az FC Barcelona között a legkisebb különbség a pályán volt a keddi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, amelyet 5–1-re nyert meg a Camp Nouban a házigazda – írja a Magyar Távirati Iroda.


„Nagyon jó élményekkel megyek haza, ugyanis véleményem szerint a legkisebb különbség a pályán volt köztünk, hiszen ha megnézzük, akkor egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek körülbelül harminc-negyvenszeres a költségvetése”
– mondta az MTI-nek nem sokkal a hazautazás előtt az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

„Tokmac az elején lőtt egy gyönyörű lesgólt, majd jött Isael kapufája. Próbáltuk játszani a játékunkat, de azért természetesen alapvető különbség van a két együttes játékoskerete között. Mindenesetre egyáltalán nem futballoztunk alárendelten, nem játszottuk el az áldozati bárány szerepét” – tette hozzá távirati irodának Orosz Pál.

A sportvezető megjegyezte, jövő szerdán, a Dinamo Kijev ellen sem „feltett kézzel” megy ki a pályára az együttes, amely az ukránokat is meglepheti úgy, mint ahogyan tette azt a Barcelonával a mérkőzés egyes szakaszaiban.

„A VIP-páholyban azért volt némi mozgolódás a barcelonaiak részéről, amikor három-egy után emberelőnyben volt egy-két helyzetünk” – fűzte hozzá Orosz Pál az MTI megkeresésére.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
48 perce

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
1 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
16 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
18 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2025.07.29. 21:09

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57
Ezek is érdekelhetik