BL: „A csapatok egyformán játszottak: rémesen” – Szabó József az FTC–Dinamóról

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.30. 10:22
null
Szabó József 2004-ben (Fotó: AFP, archív)
Szabó József, a Dinamo Kijev korábbi vezetőedzője a Nemzeti Sport megkeresésére éles kritikát fogalmazott meg az ukrán csapat Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésével (2–2) kapcsolatban.


– Hogy tetszett a szerdai Ferencváros–Dinamo Kijev Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés?
– Először is hadd jegyezzem meg, hogy a meccset végignézve a legkevésbé sem értettem egyet az ukrán lapokban másnap megjelenő véleményekkel – kezdte értékelését a Nemzeti Sport megkeresésére Szabó József, a 80 éves szaktekintély, aki 1993 és 1997, valamint 2004 és 2005 között volt a Dinamo Kijev vezetőedzője. – Két különböző félidőről cikkeznek és arról, hogy a Dinamo remekül futballozott az elsőben. A túrót! A csapatok egyformán játszottak: rémesen. Az első játékrészben a Dinamo, a másodikban a Fradi szerzett két gólt. Nagyjából ennyi történt, jószerével gólhelyzetet sem láthattunk.

– Melyik labdarúgó keltett önben jó benyomást?
– Hogy őszinte legyek, nem is értem, e két patinás, számos korábbi klasszissal büszkélkedő csapatban hogyan játszhatnak ilyen képességű futballisták. Ennyi átadási és labdakezelési hibát…

– Tokmac Nguen játéka sem nyerte el a tetszését?
– Szép gólt szerzett, Denisz Bojkónak nem is volt elég ideje reagálni a kapuban. Szerhij Rebrov előtt mindenesetre le a kalappal, mert egész jól főz abból, amije van.

– Mit gondol, kié lesz a harmadik hely a csoportkör végén?
– Az biztos, hogy itt, Ukrajnában majdhogynem elkönyvelték, hogy a Dinamo ér oda az Európa-liga-átszállót érő harmadik helyre, mert az utolsó fordulóban a Ferencvárost fogadja, és meg is veri. Hát én ebben a legkevésbé sem vagyok biztos. És különben is: aki ma felvág, annak általában holnap jól alávágnak.

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Ferencváros–Dinamo Kijev (ukrán) 2–2 (0–2)
Budapest, Groupama Aréna, 6444 néző. Vezette: Kruzliak (szlovák)
FTC: Dibusz – Lovrencsics G. (Botka, 86.), Blazic, Kovacevic (Dvali, 86.), Heister – Haratin (Laidouni, 65.), Sigér D. (Mak, 73.), Somália – Zubkov, Isael (F. Boli, 73.), Nguen. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DINAMO KIJEV: Bojko – Kedziora, Zabarnij, Popov, O. Karavajev – Szidorcsuk, Saparenko (T. Baluta, 89.), Bujalszkij (Harmas, 82.), Cihankov (G. Rodrigues, 90+3.), De Pena – Szuprjaha (Verbic, 89.). Vezetőedző: Mircea Lucescu
Gólszerző: Nguen (59.), Boli (90.), ill. Cihankov (28. – 11-esből), De Pena (41.)
Kiállítva: Szidorcsuk (86.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 2 2 7–1 +6 6
2. Juventus 2 1 1 2–2 0 3
3. Dinamo Kijev 2 1 1 2–4 –2 1
4. FERENCVÁROS2113–7–41
Legfrissebb hírek

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
3 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
9 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04
Ezek is érdekelhetik