BL: a Camp Nouhoz is eljutott a székely kezdeményezés

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.21. 14:40
null
A kartonpapír Barcelonáig jutott
Barcelonában is feltűntek a signiteurope.com feliratú kartonok, amelyekkel a székelyföldiek által kezdeményezett aláírásgyűjtésre hívják fel a figyelmet. Az FC  Barcelona–Ferencváros BL-meccs előtt az FTC egyik szurkolói csoportja vette fel a kapcsolatot egy katalán csoporttal, és a Camp Nou mellett folytatódott a Kartonnetvörk mozgalma.

A székelyek által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől.

Korábban már indítottak aláírásgyűjtést, amelyhez jeles magyar sportemberek, többek között Hosszú Katinka, Bölöni László és Kovács István is csatlakozott.

Az új aláírásgyűjtés sikere érdekében a Gerilla.hu csapata indította el a Kartonnetvörk digitális mozgalmat, ebben kérik arra az érdeklődőket, hogy kartonlapra írják fel a Signiteurope.com feliratot, ezzel fotózzák le magukat, majd osszák meg a képet a közösségimédia-felületeken.

„Arra szeretnénk felhívni a szurkolókat, a sportszerető közvéleményt, legyen szó labdarúgásról, jégkorongról, kézilabdáról vagy bármely más sportágról, hogy készítsenek hasonló zászlókat, molinókat és rakják ki a lelátókon és ha kell, adják tovább más csoportoknak, akikkel baráti a viszonyuk, hogy ők is kitehessék – mondta Pesty László, a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés kampányfőnöke. – Terjedjen Gyergyótól Budapesten keresztül akár Barcelonáig vagy Brüsszelig! De az is egy lehetőség, hogy kartonlapokra ráírják a honlap címét és stadionok, sportcsarnokok környékén készíttetnek magukról a táblácskával a kezükben fotót, melyet a közösségi médiában tesznek közzé, segítve a kezdeményezés sikerét. Ezért is szerzett nagy örömöt a ferencvárosi és a barcelonai szurkolók mozgolódása a zárt kapus meccs ellenére is.”

Nemrég a Gyergyói Hokiklub szurkolótábora is csatlakozott a felhíváshoz, és hívott minden szurkolótábort határon innen és túl, így egy fehérvári jégkorongmérkőzésen is felbukkantak a székely szurkolók a majd 8 méteres molinójukkal.

Molinó a fehérvári hokimeccsen
Molinó a fehérvári hokimeccsen
Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
2 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
3 órája

Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
21 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:19

Kérdéses Raphinha szereplése a vasárnapi el Clásicón – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:28

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
Tegnap, 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
Tegnap, 14:12
Ezek is érdekelhetik