Horvátország: a Dinamo sikerrel hangolt az FTC elleni BL-meccsre

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.12. 22:01
null
Emir Dilaver és Bruno Petkovic is kezdett a Hajduk Split ellen (Fotó: AFP, április)
Győzelemmel melegített a Ferencváros elleni BL-selejtezőjére a horvát bajnok Dinamo Zagreb, ráadásul Splitben az „El Croaticón” a legnagyobb riválisát, a Hajdukot verte meg 2–1-re a zárt kapus rangadón.

Az előzetes jóslatokkal ellentétben a zágrábiak szakvezetője, Zoran Mamic a kezdőcsapatba nevezte Bruno Petkovicot is. Az FTC-vel szerdán 19 órakor a Groupama Arénában BL-selejtezőt játszó csapat kulcsjátékosai közül senki sem hiányzott, a korábban a koronavírusról szóló hírek után szombaton nem tűnt súlyosnak a helyzet.

További érdekesség, hogy a már 20 millió euróra taksált Josko Gvardiol belső védőként végigjátszotta a találkozót. Mi több, az inkább a korábbi vezetőedző kedvencének számító Emir Dilaver már sokadszor bizonyította, hogy Mamic is számíthat rá a nehéz pillanatokban.

„Mindig nagy öröm Splitben győzni, azt sajnálhatjuk, hogy mindezt nézők nélküli mérkőzésen tehettük – fogalmazott Zoran Mamic, a Dinamo trénere a találkozót követően. – Gratulálok a csapatomnak, a három pont a Poljud Stadionban mindig értékes. A meccset abban az értelemben is sikerült jól lehozni, hogy sérülés nem nehezíti a további munkánkat, így Emir Dilaver esetében sem történt semmi komoly. Azt nem mondom, hogy néhány esetben labdarúgóink nem kaptak egy-egy rúgást, de jó előjelekkel készülhetünk a következő mérkőzésünkre.”

„Roppant elégedett vagyok, s nem csupán a gólom, de a győzelmünk miatt is – fogalmazott a találkozó után a Dinamo friss igazolása, Lirim Kastrati. – A Hajduk elleni siker után még nagyobb a motivációnk a budapesti meccs előtt. Győzni megyünk a Ferencvároshoz.”

„Emlékezetes első meccs lett ez a Dinamo mezében, és úgy érzem, segíteni tudtam a győzelem megszerzésében – mondta Kristijan Jakic, a zágrábiak szintén nemrég igazolt védekező középpályása. – Amellett, hogy örülünk a győzelemnek, azzal is tisztában vagyunk, hogy a játékunkat tovább kell javítani a Ferencváros elleni találkozóig. A splitiek elleni sikerünk ugyanis semmit nem ér, ha nem győzünk Budapesten. Ezért is tekintünk derűlátóan a magyarok elleni összecsapás elé, hiszen a kezdő löketet megkaptuk a BL-selejtezőre.”

 

 

A Hajdukban Gyurcsó Ádám kezdőként játszott, a 86. percben, 2–0-s Dinamo-vezetésnél cserélték le.

HORVÁT 1. HNL
4. FORDULÓ
Hajduk Split–Dinamo Zagreb 1–2 (0–1)
Split.

A DINAMO ÖSSZEÁLLÍTÁSA: Livakovic – Stojanovic, Gvardiol, Dilaver (Theophile-Catherine, 82.), Leovac – Jakic (Gojak, 70.), Ademi – Kastrati, Majer (Ivanusec, 87.), Orsic ( Tolić, 82.) – Petkovic (Gavranovic, 67.)

Gólszerző:Juric (88.), ill. Kastrati (42.), Orsic (50.)

A másik szombati mérkőzésen:
Eszék–Rijeka 3–0
(2–0)

Legfrissebb hírek

Az élvonalba vágyik Szabó Szilárd, az FTC tehetsége

Labdarúgó NB II
4 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
2025.05.29. 23:50

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik