BL, El: akár januárra is lehet halasztani csoportkörös meccset

Vágólapra másolva!
2020.09.25. 08:36
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a koronavírus-járványra tekintettel rendkívüli szabályozást fogadott el, ennek értelmében akár januárra is lehet csoportmérkőzést halasztani a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában.


Az UEFA a pótlásra utolsó lehetséges időpontként január 28-át jelölte ki, ami hét héttel van a BL és az El csoportkörének tervezett zárása után. Amennyiben addig nem sikerül pótolni egy találkozót, úgy 3–0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják.
Az UEFA a pótlásra utolsó lehetséges időpontként január 28-át jelölte ki, ami hét héttel van a BL és az El csoportkörének tervezett zárása után. Amennyiben addig nem sikerül pótolni egy találkozót, úgy 3–0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják.

A két sorozat selejtezőjében a sűrű menetrend miatt alig volt lehetőség a pótlásra, emiatt több esetben is a zöldasztalnál született döntés, amikor nem sikerült lejátszani egy-egy mérkőzést, mert koronavírusos esetek akadtak egy gárdában vagy hatósági karanténba került egy csapat.

A kieséses szakasz sorsolását december 14-ére tervezik, de február közepéig mindkét sorozatban szünet lesz, ezért tud az UEFA ilyen hosszú időt biztosítani az esetleges pótlásokra.

A Ferencváros már biztosan csoportkörös lesz, ha jövő kedden továbblép a norvég Molde elleni párharcból, akkor a BL-ben, ha elveszíti, akkor az El-ben. A Mol Fehérvár FC a második számú klubsorozatban szintén főtáblára juthat, a kvalifikáció utolsó, jövő csütörtöki körében a belga Standard Liege lesz az ellenfele.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
11 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
11 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
13 órája

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
13 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
14 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
15 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
16 órája
Ezek is érdekelhetik