BL: Dibusz óriási bravúrja, Uzuni gyönyörű levétele – videó

Vágólapra másolva!
2020.09.30. 10:02
null
Uzuninak voltak olyan megmozdulásai, amelyeket a BL-csoportkörben is megtapsolhatnak majd (Fotó: Török Attila)
Kedden bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörébe a Ferencváros, a zöld-fehérek az idegenbeli 3–3 után a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszottak a norvég Moldéval. A találkozó 76. percében óriási bravúrt mutatott be Dibusz Dénes, a zöld-fehérek kapusa, s mint később kiderült, a védés BL-csoportkört ért.


Dibusz Dénes bravúrját ide kattintva nézhetik meg!

A mérkőzésen akadt egy másik szép mozdulatsor is: az 56. percben egy ívelésnél Myrto Uzuni vette le tanári módon a labdát, majd egy dekázást követően rögtön indította a keresztbe elfutó Olekszandr Zubkovot, az ukrán támadó viszont nem tudta góllal befejezni az akciót.

Uzuni parádés labdaátvételét ide kattintva nézhetik meg!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROS–MOLDE FK (norvég) 0–0
Budapest,
Groupama Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Kuipers (holland)
Ferencváros:Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Botka, Heister – Sigér D. (Laidouni, 79.), Haratin, Somália (A. Frimpong, 87.) – Uzuni, Nguen (Isael, 79.), Zubkov.Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Molde:Linde – Pedersen, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain (Omoijuanfo, 83.) – E. Hestad, Wolff Eikrem, Knudtzon (Brynhildsen, 64.) – L. James.Vezetőedző:Erling Moe

Továbbjutott:aFerencváros,3–3-mal, idegenben lőtt gólokkal.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
11 órája

Dibusz Dénes vizsgálaton járt, kérdéses lehet a játéka a portugálok ellen – sajtóhír

Magyar válogatott
19 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik