Női BL: „Ki kell elemeznünk őket” – Jakabfi a Barca ellen készül

B. O. L.B. O. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.24. 08:50
null
Jakabfi Zsanett szép emlékekkel készül a Barcelona ellen (Fotó: Getty Images)
A Barcelonán keresztül vezethet a Wolfsburg útja a női Bajnokok Ligája döntőjébe, a klub és magyar csatára, Jakabfi Zsanett is a harmadik BL-címét szeretné megnyerni.


A Wolfsburg felettébb sima, 9–1-es győzelemmel masírozott a női Bajnokok Ligája elődöntőjébe, amelyben a tavalyi döntős Barcelonával méri össze erejét augusztus 25-én San Sebastiánban – a fináléban pedig a legutóbbi négy kiírást megnyerő, Marozsán Dzsenifert soraiban tudó Lyon is várhat rá. A kétszeres német tornagyőztes magyar támadója, Jakabfi Zsanett úgy véli, szorosabb mérkőzés vár csapatára annál, mint amilyen a Glasgow City elleni negyeddöntő volt.

„A Barcelona magasabb szintet képvisel a skótoknál, úgyhogy ki kell elemeznünk a játékát – nyilatkozta lapunknak a 30 éves labdarúgó.  – A legfontosabb ugyanakkor az, hogy saját magunkra összpontosítsunk, és akkor nem lehet nagy baj. Készen állok az előttem álló feladatokra, szerencsére jól sikerült az alapozás, az edzőmérkőzéseken ment a játék. A koronavírus-járvány miatti leállás után a német bajnokság folytatódott, sok mérkőzés van a lábunkban. Mi még a szerencsésebbek közé tartozunk, mindössze másfél hónapot kellett kibírnunk tétmérkőzés nélkül, míg a Barcelona jóval hosszabb ideig volt kényszerpihenőn. Kellemes spanyolországi meccsemlékeket őrizhetek, s abban bízom, hogy további szép élményekkel gyarapodom most is.”

A német egyesületet immáron 11 éve szolgáló Jakabfi Zsanett két BL-győzelemmel büszkélkedhet, s rendkívüli módon motiválja, hogy harmadjára is magasba emelhesse a trófeát.

„A Bajnokok Ligája külön fejezet, mindig is élveztem a sorozat mérkőzéseit, a lebonyolítását. A mostani idény némileg különbözik a megszokottól, viszont a BL mit sem veszített a rangjából. Főként Európában fejlődött sokat a női labdarúgás, s ennek az elmúlt két idényben már lehetett érezni a hatását a BL-ben. Az elődöntőkben a kontinens négy legjobb együttese képviselteti magát, ugyanakkor erős klubok hullottak ki idáig. Noha ezt nem feltétlenül támasztja alá, hogy a negyeddöntőből kilenc egyes végeredménnyel jutottunk a következő körbe, a férfiaknál is születnek hasonló eredmények, elég csak a Bayern München–Barcelona mérkőzésre gondolni. Apróságok dönthetnek arról, melyik csapat lesz a győztes – mindenesetre mindent megteszünk azért, hogy hozzánk kerüljön a serleg.”

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
Augusztus 25., kedd (San Sebastián)
20.00:
VfL Wolfsburg (német)–FC Barcelona (spanyol)
Augusztus 26., szerda (Bilbao)
20.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Olympique Lyon (francia)

DÖNTŐ
Augusztus 30., vasárnap (San Sebastián)
20.00:
VfL Wolfsburg (német)/FC Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia)/Olympique Lyon (francia)

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Férfi kosár Euroliga: a Real Madrid megint megnyerte az el Clásicót

Kosárlabda
2025.11.07. 23:26

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Több mint húszezer szurkoló nézte meg a Barcelona edzését az új Camp Nouban – fotók, videó

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 13:28

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Hans-Dieter Flick: Változtathatunk néhány dolgon, de a filozófiánkhoz ragaszkodnunk kell

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 07:46
Ezek is érdekelhetik