Mia san Champions: a döntő nem volt 10-es, de megérdemelt a Bayern-korona

Egy klub sikerességében jókora szerepet játszhat az önazonosság. Ha innen indulunk ki, akkor a Bayern München és a Paris Saint-Germain is megfelel ennek a kritériumnak. Mind a két csapat olyasvalamit képvisel, ami kevés embert hagy közömbösen.

A Bayern München a „Mia san Mia” – Vagyunk, aki vagyunk – jelmondat bűvkörében él és élt. A mostani, Hans-Dieter Flick irányította csapat tökéletesen megfelel ennek. Ők a Bayern. Nyernek. Úgy játszanak, ahogy akarnak. Akkor is feltolják a védekezést, ha az óvatosság mást sugall. Jobbak. Vagy legalábbis abban a tudatban lépnek pályára, hogy jobbak. Mindenkinél. És a saját útjukat követve nyernek. Ez az identitástükröző, a Bayernt kiválóan definiáló mondat – hogy Thomas Müllert idézzük – „Kőkemény, győztes mentalitást, egészséges önbizalmat jelent, de arrogancia nélkül (…) Aki ezt nem fogja fel, az rossz helyre tévedt”.

A Bayernt ki nem állhatók szerint persze az arroganciamentesség nem igaz, mindenesetre az biztos, hogy a müncheniekkel kapcsolatban nehéz „középen állni”. Általában vagy rajonganak a csapatért, vagy utálják azt – és ehhez a bajorok filozófiája nagyban hozzájárul.

Szintén megosztó klub a Paris Saint-Germain. Az első BL-döntőjét ötven évvel alapítása után játszó egyesület ma a nagy sztárok divatos, gazdag és elit klubjaként határozza meg magát, egyre hangsúlyosabban Párizst képviselve – jól mutatja ezt az a kicsit vicces tény is, hogy a csapat hárombetűs rövidítése a képernyőkön PAR, nem pedig PSG.

A háttérben tornyosuló katari pénzeszsákokkal, az exkluzívabbnál exkluzívabb partikat tartó sztárokkal, a normális körülmények között a VIP-szektorban üldögélő celebekkel a PSG is olyan klub, amelyért lehet rajongani, de éppoly könnyű elutasítani. S persze van egy másik arca. Nemcsak az elit klubja, de a párizsi külvárosoké is, a fiatal szurkolók idolja, Kylian Mbappé pedig tökéletes kapcsolódási pont feléjük.

EGY GYILKOS GÉPEZET

Hansi Flick Bayernjét leginkább gyilkos gépezetként lehetne definiálni. Kevés csapat érkezhetett valaha akkora önbizalommal BL-döntőbe, mint a müncheni: a Bayern 2019 decembere óta nem veszített tétmeccset, legutóbbi húsz találkozóját megnyerte, 10 BL-találkozón 42 gólt szerzett, a Barcát 8–2-re semmisítette meg.

Flick Bayernje rendkívüli agresszivitással és merészséggel támad le, akkor is, ha ennek megvannak a kockázatai. Az Opta adatai szerint a Bayern az öt topliga minden más csapatánál „magasabban” (a másik kapujához a legközelebb) kezdi meg a letámadást – a második ebben a rangsorban Jürgen Klopp Liverpoolja, a harmadik Thomas Tuchel PSG-je –, illetve minden más csapatnál több labdaeladást kényszerít ki.

A döntő előtti talán legfőbb kérdés az volt, mennyire sikerül ennek az ultraagresszív szisztémának az előnyeit maximalizálni – miközben minimalizálják annak hátrányait?

Az FC Barcelona ugyan valósággal megsemmisült a Bayern ellen, ám már akkor látszott, ki lehet alakítani helyzeteket a németek mögé, a szélekre rúgott labdákkal. A müncheniek egy szűk sávban, rendkívül kompakt egységként, feltoltan védekeznek – ez óriási fegyver, ám ha egy ellenfélnek vannak jól indító, jól látó játékosai és gyors csatárai, akkor visszafelé is elsülhet. A Lyon a Bayern elleni elődöntő első 15 percében jól illusztrálta ezt. Leginkább a szerencsének (valamint Memphis Depay és Karl Toko Ekambi rossz helyzetkihasználásának) köszönhette Flick csapata, hogy nem került egy- vagy kétgólos hátrányba, hogy aztán Serge Gnabry remek találata után akkurátusan eltakarítsa az útból az OL-t.

De meg lehet-e ugyanezt tenni a Paris Saint-Germainnel szemben, amikor a francia bajnoknál ott van a támadógépezetet működtető Ángel Di María és kettő a legveszélyesebb támadók közül (Neymar, Mbappé)? Flick az elődöntő után jelezte: tisztában van azzal, hogy ennél jobban kell védekezni a PSG ellen. Joshua Kimmich a döntő előtti sajtótájékoztatón elmondta: a párizsi támadók gyorsabbak, ám a Bayern hű marad játékstílusához és nem áll vissza, nem „vesz vissza” a pressing agresszivitásából.

Ezzel pedig lehet, vissza is értünk a „Mia san Mia” jelmondatához.

A PSG-nél Thomas Tuchel és stábja (benne a másodedző Lőw Zsolttal) egy sztárokkal és potenciális konfliktusforrásokkal zsúfolt csapatot vezetett úgy BL-fináléba, hogy a csillagok nemcsak varázsoltak, de küzdöttek is. Közben persze mindenki tisztában volt azzal, hogy az elvárások a lehető legmagasabbak – a katari tulajdonosi kör nem azért öntötte szinte korlátlanul a pénzt a PSG-be, hogy az ne legyen versenyben a legnagyobb európai trófeáért. 2020-ra megérkeztek oda, ahová szerettek volna, a keret láthatóan „megvette” Tuchel elképzeléseit. Ahogy a PSG-edző egykori oktatója, Erich Rutemöller a FIFA hivatalos honlapjának mondta: az összes sztár beállt Tuchel mögé, hajlandó volt dolgozni és futni, és ez önmagában minősíti azt a kitűnő munkát, amit elvégzett az edző.

DÖNTŐFAKTOR

Munkából és futásból nem is volt hiány a döntőben, magas színvonalú futballból sem, szemet gyönyörködtető játékból azonban már kevesebbet láthattak a nézők. Ultraagresszív játékmodor ide, csatárcsillagok oda, megint előjött a „döntőfaktor”: mindkét csapat visszafogottabbnak és idegesebbnek tűnt a szokottnál, a játék ritmustalanabbnak.

Így volt ez 2014-es világbajnokságon is, amikor a mezőnyön jobbára úthengerként végiggördülő német válogatott a döntőben bizonytalanabbnak és minden korábbinál sebezhetőbbnek tűnt – csak éppen az argentinok kihagyták helyzeteiket. A Bayernen talán most érződött először a rendkívüli tét elbizonytalanító hatása, a magabiztosság ugyan megvolt, de a játék akadozott. A PSG-nek – különösen az első félidőben – megvoltak a helyzetei, „csak” a támadók elrontották őket.

Bár Lewandowski kapufájával a Bayern került az első játékrészben a legközelebb a vezetés megszerzéséhez, a PSG-nek volt több magas minőségű helyzete. Manuel Neuer – aki teljesítményére a legmagasabb, 1-es osztályzatot kapta a Kickertől, csakúgy, mint 2013-ban; a L'Équipe 9-est adott neki – remek dupla védéssel akadályozta meg Neymart a gólszerzésben, Ander Herrera pedig azon bosszankodhatott, hogy hiába osztja forintos labdák sorát, a befejező ember (Ángel Di María, Kylian Mbappé) rendre ront.

A Bayern az első húsz percben labdához sem tudott érni a PSG tizenhatosán belül, ezt követően sem volt igazából „éles” támadásban, miközben a párizsiak elsősorban ott támadtak, ahol várni lehetett (a Kimmich, Gnabry jobbszárny mögött, a helyezkedési térképeken látszik, hogy a félidő közepén Mbappé mellé Neymar is csatlakozott, centerből balra kimozogva), ki is tudták dolgozni a jó helyzeteket.

Csak értékesíteni nem tudták őket, és ezzel vereségre is ítélték magukat, bármilyen közhelyesen is hangzik.

„Ha elrontod a tiszta helyzeteidet és egy másik sztárcsapat ellen játszol, akkor valószínűleg kinyírnak ezért. Ki is nyírtak” – fújtatott nagyot Herrera a mérkőzés után.

Sokatmondó, hogy a helyzetek minőségét mutató mérőszám (xG) szerint a PSG-nek voltak a döntőben tisztább lehetőségei (a Bayern xG-értéke 0.97, a PSG-é 1.23 volt a Wyscout mérése alapján). Amióta Flick a Bayern edzője, csak harmadszor fordult elő (a Hoffenheim elleni kupamérkőzés és a Dortmund elleni idegenbeli bajnoki a másik két eset), hogy a müncheniek előtt adódtak a gyengébb minőségű helyzetek. A Bayern mind a három találkozót megnyerte…

Hansi Flick egy helyen nyúlt bele a mérkőzés előtt alapcsapatába – Kingsley Coman került a bal szélre Ivan Perisic helyett – és a döntés be is jött. A párizsi születésű, a PSG-nél nevelkedő Coman az első félidőben nem nyújtott semmi emlékezeteset, ám a szünet után megmutatta Thilo Kehrernek, ki az úr a háznál – egyben azt is, hogy jól gondolta, aki Kehrerben látta a francia védelem sebezhető pontját.

EGY TÖKÉLETES AKCIÓ

A BL-döntő egyetlen góljánál mindenki „csak” azt csinálta, amiben a legjobb. A védősorig visszalépő Thiago Alcántarának viszonylag nagy területe volt indítani (Neymar volt a legközelebb hozzá, de nem támadta), meg is látta azt a teljesen „kiürült”, átlós folyosót, amelynek végén Joshua Kimmich várta a labdát. Marquinhos látta a veszélyt, ám hiába támadott ki Thiagóra, elkésett, s már vissza sem ért védekezni. Thiago passza „kettészakította” a pályát, és kialakult egy 5:6 elleni helyzet a Bayern szemszögéből.

A végigjátszás nem volt gyerekjáték, de sikerült. Amikor Kimmich felnézett a passzlehetőséget keresve, a PSG még nagyjából „megvolt”, de ezt követően minden lépéssel rendezetlenebb lett a védelem. Kimmich jobbra, Serge Gnabryhoz passzolt, erre természetesen a párizsi védők a pálya (nekik) bal oldala felé mozogtak. Gnabry visszagurítása Thomas Müllert találta meg, akire hárman is rámozdultak, Müller pedig extra megoldással az üresen álló Kimmichnek passzolta ki a labdát.

Ebben a pillanatban már meg is volt a végzetes eltolódás. Müller passza „levett” három védőt, egyben kihúzta a védelem közepéről Thiago Silvát. A három párizsi játékos innentől már csak szemlélője lehetett az eseményeknek. Kimmich üresen, zavartalanul adhatta be a labdát, a hosszú saroknál meg Kehrer mindenféle támogatás nélkül maradt, egyszerre kellett volna őriznie Robert Lewandowskit és Kingsley Comant. Ráadásul Leon Goretzka is befutott a vonalak közé és szokásához híven teljesen üresen érkezett a tizenhatoshoz, kérte is a labdát – ha Kimmich hozzá passzol, akkor is ziccer alakul ki.

Kimmich felnézett, Kehrer pedig a nagyobb veszélyre, Lewandowskira mozdult. A többi rutinmunka volt: Kimmich tökéletesen ívelt át a hosszúra, Coman teljesen üresen érkezett az ötösön, „eredeti” embere, Kehrer háttal volt neki és Lewandowski felé mozgott. Mire megfordult, már késő volt, Coman a kapuba fejelt, eldöntve a mérkőzést.

THIAGO KEZÉBEN A VARÁZSPÁLCA

Neuer kulcsfontosságú védései, Coman gólja és Kimmich gólpassza ellenére a mérkőzés legjobbja címet Thiago Alcántarának oszthatjuk ki. A Bayern München passzmestere Xavihoz hasonló hatékonysággal mozgatta a szálakat.

Az UEFA statisztikái szerint 22-vel több passzt kísérelt meg, mint bárki más, 29-cel több pontos átadása volt, mint bárki másnak. A kezdőcsapatokban szereplő játékosok közül kizárólag Ander Herrera átadásai voltak pontosabbak, igaz, Herrera negyedannyit passzolt…

Thiago hosszú, előrefelé irányuló labdáinak – ezeket a legkönnyebb eladni – hetven százaléka talált embert. Ráadásul a csapatvédekezésben is remekelt: védekező megmozdulásainak 90 százalékát siker koronázta, négyszer szerzett labdát az ellenfél térfelén. Ha a bajoroknak kellene még egy ok, miért lenne fontos megtartani a spanyol válogatott középpályást, a döntő felvételét bátran visszanézhetik. Vajon Thiago nélkül is ennyire irányításuk alá tudnák vonni a középpályát nagyon erős ellenfelekkel szemben?

MENEDZSELÉSI KÉRDÉS

A Bayern München a gólhoz vezető percekben egyértelműen a PSG fölé nőtt (a párizsiak labdabirtoklása a második félidő első 15 percére 21 százalékra esett vissza, lövésük a 46. és a 69. perc között nem volt), és ki is tudta ezt használni. A későbbiekben (viszonylag) magabiztosan őrizte előnyét, a PSG cseréi (Marco Verratti, Julian Draxler, Layvin Kurzawa, Eric-Maxim Choupo-Moting) nem tudtak jelentős változást előidézni a mérkőzésben.

Kérdőjel, hogy Mauro Icardi (forma ide, forma oda) miért maradt végig a kispadon, amikor a PSG-nek menni kellett előre, volt még egy cserelehetőség és egy ilyen képességű befejező csatár még bevethető. Vagy ha nem kérdőjel, akkor Icardi állapotáról mond el sokat…

A Bayern kényszerű cseréje (a megsérült Jérome Boateng helyére állt be Nicklas Süle még az első félidőben) után Hansi Flick a 68. percben határozta el magát taktikai változtatásra, lecserélte mindkét szélsőjét. Philippe Coutinho és Ivan Perisic nem mozdította elő sokban a bajorok játékát (a horvát szélsőnek momentuma sem volt), Corentin Tolisso meg stabilizálni-rombolni jött csak a hajrában.

Hogy a Bayern biztosan menedzselte-e a végjátékot? Nem feltétlenül, bár a PSG nem tudott igazán nagy nyomást kifejteni. Veszély inkább abból adódott, hogy a müncheniek néha elöl ragadtak: a párizsiak legnagyobb helyzete egy „rekontra” volt, a Bayern ellentámadásából fordultak. Ritka eset lett volna, ha egy döntőben az egygólos hátrányban levő csapat az utolsó percekben kontrából ér el gólt…

TÍZBŐL TÍZ ÉS A DÖNTŐ

Ha valaki 2019. november 3-án, az Eintracht Frankfurt–Bayern München (5–1) mérkőzés után egy nappal azt mondja, a Bayern triplázik, 21 mérkőzéses győzelmi sorozattal zárja az idényt és 2020-ban vereséget sem szenved, alighanem hitetlenkedő reakciók jöttek volna.

Pedig így lett, és ez egy tökéletes vezetői húzás eredménye: a Niko Kovac–Hansi Flick edzőváltást besorolhatjuk a futballtörténelem legjobban sikerült cseréi közé. Flick „tűzoltóként” jött, ám tökéletes megoldás lett. Nemcsak összerántotta a szétesőben levő csapatot, de új energiát, önbizalmat adott neki, értékei tökéletesen illettek a Bayern képviselte értékekhez. Szemben azzal, amit Kovac képviselt – az egyik (meg nem nevezett) játékos a horvát edző taktikájáról annyit mondott, hogy „nem a saját játékunkat játszottunk”.

A játékosként a Bayernnel négyszeres bajnok, BEK-döntős Flick pontosan tudta, mit szeretnének a játékosok. Pressing, magasabb védővonal, proaktivitás és támadás minden meccsen. Érvényesítése annak, hogy a Bayern jobb és ezért mindig az ellenfélnek kell alkalmazkodnia. A Mia san Mia kivetülése a pályára. Empátiája és jó kapcsolatteremtő képessége segítette abban, hogy mindenki beálljon a sorba (ez nem evidens, amikor nem sztáredző, hanem háttérember veszi át a vezetést), ugyanakkor a csapat és a vezetők felé is erőt tudott mutatni. Háttéremberből vezér lett, méghozzá a csapatához tökéletesen illő.

Ha egy csapat minden ellenfelét legyőzi és közel négy gólt ér el mérkőzésenként, akkor nincs mit magyarázni: abban a sorozatban nem volt jobb együttes. S független ez attól, hogy a döntőt a Bayern akár el is veszthette volna, ha az első félidőben nincs Neuer, illetve jobban céloznak a párizsi támadók.

Kicsit hasonló a helyzet a 2014-es világbajnoksághoz, amikor a német válogatott végső sikerének (a kispadon Joachim Löw mellett másodedzőként Hansi Flick) jogosságát aligha lehetett vitatni, ám a döntő könnyűszerrel az argentinok javára billenhetett volna. Persze a „volna” nem játszik. S nem játszott most sem. A Bayern München hibátlan teljesítménnyel, az összes mérkőzését megnyerve egy őszi válság és edzőváltás után fantasztikus megújulást bemutatva ismét Európa klubfutballjának csúcsára ért.

Vagy ahogy a Bayern München Twitter-fiókjának kezelői írták:

Mia san Champions.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–0)
Lisszabon, Estádio da Luz, zárt kapuk mögött. Vezette: Orsato (olasz)
PSG: K. Navas – Kehrer, Thiago Silva, Kimpembe, Bernat (Kurzawa, 80.) – A. Herrera (Draxler, 72.), Marquinhos, Paredes (Verratti, 65.) – Di María (Choupo-Moting, 80.), Mbappé, Neymar. Vezetőedző: Thomas Tuchel
BAYERN: Neuer – Kimmich, J. Boateng (Süle, 25.), Alaba, A. Davies – Thiago (Tolisso, 86.), Goretzka – Gnabry (Coutinho, 68.), Th. Müller, Coman (Perisic, 68.) – Lewandowski. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Coman (59.)