BL: Pluszmotivációt adott, hogy az ellenfél örült nekünk... – Rebrov

Vágólapra másolva!
2020.08.19. 21:48
null
Kétszer is ünnepelhették Nguent a társai (Fotó: Török Attila)
Továbbjutott a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája selejtezőinek első fordulójában a svéd Djurgarden ellen, köszönhetően Tokmac Nguen két góljának (2–0). A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Djurgarden trénere, Kim Bergstrand szűkszavúan elemezte a mérkőzést:

„Nem lepett meg minket a Ferencváros. Sokat birtokolták a hazaiak a labdát, gratulálok nekik a győzelemhez, mert nagyon jól játszottak. Sok problémát okoztak nekünk a Fradi gyors játékosai.”

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov viszont nagyon elégedetten értékelt:

„Mindig nehezek ezek a párharcok, amikor nem tudjuk pontosan, az ellenfél milyen játékerőt képvisel. Ők azt nyilatkozták a sorsolás után, hogy örülnek nekünk, ez egyfajta pluszmotivációt adott számunkra, ami abszolút ki is jött a pályán. Büszke vagyok a játékosaimra, és örülök, hogy ekkora örömöt okozhattunk a szurkolóknak. De ez csak az első lépés volt, holnaptól készülünk a többi mérkőzésre.”

Vagyis a jövő heti, Celtic ellenire, amelyen már nem az FTC lesz a találkozó esélyese.

„Nagyon komolyan fel kell készülnünk arra a meccsre, mert egyetlen találkozó dönt mindenről. Rajtunk nem lesz nyomás. Megérdemelten vagyunk itt a BL-selejtezőben, magabiztosnak kell lennünk. A játékosoknak azt tudom tanácsolni, hogy hasonlóan fogják fel azt a mérkőzést, mint a Dinamo Zagreb elleni idegenbeli meccset, amikor mentálisan rendben voltunk.”

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
Ferencváros–Djurgarden (svéd) 2–0
(1–0)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: San (svájci)
FTC: Dibusz – Botka, Kovacevic, Blazic, Civic – Haratin, Somália – Uzuni (Varga R., 84.), Isael (Laiduni, 75.), Nguen (Skvarka, 63.) – Boli. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
DJURGARDEN: Bratveit – Une-Larsson, Nyholm, Berg – Witry, Ulvestad, Kalström, Augustinsson – Banda (Holmberg, 18.), Kujovic (Chilufya, a szünetben), Edwards (Radetinac, 75.). Vezetőedző: Kim Bergstrand és Thomas Lagerlöf
Gólszerző: Nguen (33., 62.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
4 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
Tegnap, 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
2025.09.10. 09:55
Ezek is érdekelhetik