BL: Most nem egy Bundesliga-csapat ellen játszanak – Arturo Vidal

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.14. 12:26
null
Arturo Vidal szép és szoros csatát vár (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében az FC Barcelona a Bayern Münchennel találkozik. A pénteki mérkőzést megelőző napon rendezett sajtótájékoztatón a korábban a bajoroknál is megforduló, jelenleg a katalán csapatot erősítő középpályás, Arturo Vidal beszélt az esélyekről.

„Ez az év legfontosabb meccse lesz, nagy reményeink vannak. A Bayernnek fantasztikus idénye volt, bajnok lett és megnyerte a Német Kupát is. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de ha megtesszük, amit kell, akkor továbbjutunk. Szép és szoros csata lesz” – idézi a Marca Arturo Vidalt.

„Magabiztosak, de tudják, hogy most a Barcelonával fognak játszani, nem egy másik Bundesliga-csapat ellen. Megértem a szurkolók kételkedését, mivel annak ellenére, hogy mi vagyunk a legjobb csapat a világon, ezt a pályán nem tudtuk megmutatni, elveszítettük a bajnokságot. Viszont a miénk Lionel Messi és a világ legjobb játékosai, szóval meg akarjuk mutatni” – fogalmazott a sajtótájékoztatón a chilei középpályás, aki azt is hozzátette, hogy az oda-visszavágós rendszernél jobban kedveli az egymérkőzéses párharcokat.

Újságírói kérdésre kitért a kiváló formában lévő Bayern-csatárra, Robert Lewandowskira is.

„Lewandowski rendkívüli, fáradhatatlan, nagyon veszélyes. Láttam őt fejlődni, és tudom, hogy nagyon nehéz lesz megfogni. Nehéz összehasonlítani Leóval, mivel Messi egy másik bolygóról származik…”

A 33 éves középpályás 2015 és 2018 között volt a Bayern München játékosa, összesen 124 mérkőzésen lépett pályára a német együttes színeiben.

A BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCAS DÖNTŐJÉNEK TOVÁBBI PROGRAMJA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 14. (Estádio da Luz)
21.00:
FC Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

21.00: RB Leipzig (német)–Paris Saint-Germain (francia) – élőben az NSO-n!

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)–FC Barcelona (spanyol)/Bayern München (német) – élőben az NSO-n!

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53
Ezek is érdekelhetik