BL: Ez az a pillanat, ami miatt a PSG játékosa vagyok – Mbappé

Vágólapra másolva!
2020.08.22. 21:06
null
Mbappé elárulta, minden álma, hogy francia csapattal nyerjen BL-t (Fotó: AFP)
A Bayern München és a Paris Saint-Germain vasárnap este 21 órakor mérkőzik meg a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjében. A párizsiak vezetőedzője, Thomas Tuchel és világklasszis csatára, Kylian Mbappé nyilatkozott a meccs előtti sajtótájékoztatón.

 

„Nem igazán izgulok a fontos mérkőzések előtt. Általában tévézek és zenét hallgatok. Számomra egy átlagos napnak fog indulni a vasárnap is: edzésre megyek, aztán felkészülök a találkozóra” – válaszolt az első kérdésre Kylian Mbappé.

A 21 esztendős játékost karrierje során többször összeboronálták a Real Madriddal, ő azonban nem ment el Párizsból – és nem is akarták elengedni. Most elárulta, mennyire fontos lenne számára, hogy a PSG-vel nyerje meg Európa legrangosabb kupasorozatát.

„Ez az a pillanat, ami miatt a PSG-ben vagyok. Holnap nemcsak a klub, hanem az ország számára is fontos meccset vívunk. Amikor megérkeztem ide, ez lett az első számú célom, s végre megvalósulhat: egy francia csapattal nyerhetek BL-t.”

Ugyan ő is tudja, hogy a világ egyik legjobb együttese ellen küzdenek majd, ráadásul szurkolók sem lesznek, a játékosok mégis érezni fogják a drukkerek támogatását, s ugyanolyan feltüzelve lépnek pályára, mintha telt ház előtt futballozhatnának.

Akárcsak a Bayern München sajtótájékoztatóján, a PSG-nél is nyilatkozott a német vezetőedző, Thomas Tuchel. A szakember elárulta, Keylor Navas pályára lépése egyelőre bizonytalan.

„Marco Verratti és Idrissa Gueye is játékra alkalmas. Navasnak ma még edzenie kell ahhoz, hogy eldöntsük, bevethetjük-e vagy sem”mondta Tuchel.

A Paris Saint-Germain legfőbb fegyvere a gyorsasága, ezt a Bayernnél is tudják. Ennek ellenére a fővárosiak nem fognak azon változtatni, ami a BL-döntőig repítette őket.

„Természetesen tiszteljük az ellenfelünket, de azt fogjuk csinálni, amit a Ligue 1-meccseken: kihasználni a gyorsaságunkat. Remek csapatuk van – a védelmük és a csatársoruk is nagyszerű –, azonban meg lehet találni azokat a területeket, amelyeket szabadon hagynak”

A Bayern Münchennek ez lesz a tizenegyedik Bajnokok Ligája-fináléja, míg a PSG először tapasztalhatja meg, milyen érzés a trófeáért játszani.

„Sokat beszéltem Navasszal a döntőkről, hiszen neki van a legtöbb tapasztalata, de persze Di María és Neymar is tudja, milyen a fináléban szerepelni. Természetesen nagy kihívást jelent a Bayern, ám megpróbálunk nem ezekre a statisztikákra koncentrálni. Szerintem mi is készen állunk a döntőre” – tette hozzá Tuchel.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Paris Saint-Germain–Bayern München, Lisszabon (Tv: M4 Sport, Spíler2) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Kuvaitban rendezik a Francia Szuperkupa-mérkőzést – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.09.26. 17:28

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Gyökeres lett a világ legjobb góllövője, de Európában csak második lett

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14
Ezek is érdekelhetik