BL: a Dortmund kész elengedni Meunier-t

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 17:06
null
Mégis visszamehet Párizsba? (Fotó: AFP)
A Borussia Dortmund kész elengedni frissen igazolt labdarúgóját, a belga Thomas Meunier-t a Bajnokok Ligája záró szakaszára.

„Azt mondtuk neki, számunkra rendben van, ha játszani akar a Bajnokok Ligájában” – közölte Hans-Joachim Watzke, a Bundesliga második helyén zárt csapat vezérigazgatója. Hozzátette, a védő még gondolkodik, de ha úgy dönt, hogy szívesen menne, egyeztetni fognak korábbi klubjával, a Paris Saint-Germainnel.

„Olyan hosszú szünete volt, hogy már elege van a vakációból. Kipihente magát, és a BL-meccsek után csatlakozhat hozzánk” – indokolta hozzáállásukat a német klub vezetője, utalva arra, hogy a francia bajnokságot nem indították újra a koronavírus-járvány miatti leállás után.

A 28 éves, világbajnoki bronzérmes hátvéd – aki szabadon igazolható volt – csütörtökön írta alá 2024-ig szóló dortmundi szerződését. Úgy fogalmazott, a Dortmund pontosan azt a játékot játssza, amelyre ő is vágyik, és akárcsak korábbi csapataival, a belga FC Bruges-zsel és a PSG-vel, itt is bajnoki címet szeretne szerezni.

A járvány miatt félbeszakított BL zárótornájára augusztus 12. és 23. között kerül sor Lisszabonban, a negyeddöntőket augusztus 12-én, 13-án, 14-én és 15-én, az elődöntőket 18-án és 19-én, míg a finálét 23-án vívják. A Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már a nyolc közé jutott a BL-ben – a francia csapat éppen a Dortmundot búcsúztatta –, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról viszont még nem döntötte el az UEFA, hogy augusztus 7-én és 8-án azokat is Portugáliában, vagy a kijelölt hazai csapat otthonában rendezzék.

A Bundesliga új idénye eredetileg 2020. augusztus 21-én rajtolt volna, ám a koronavírus-járvány miatt bizonytalanná vált, hogy az új szezon mikor kezdődik – egyelőre annyi a bizonyos, hogy szeptember 11. után kezdődhet csak a következő évad.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36
Ezek is érdekelhetik