BL: Lampard elárulta, kik voltak a legjobbak, akik ellen játszott

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.05.16. 09:37
null
Lampard szerint Iniesta és Xavi ellen volt a legnehezebb (Fotó: AFP)
A Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője és korábbi játékosa, Frank Lampard a Bajnokok Ligája hivatalos honlapjának adott interjújában elárulta, mely játékosok ellen volt a legnehezebb dolga karrierje során a BL-ben.

A Chelsea korábbi Bajnokok Ligája-győztes játékosát arról kérdezték, ki volt a legjobb játékos, aki ellen pályára lépett karrierje során a BL-ben. A londoni csapat jelenlegi vezetőedzője azonban egyből három játékost felsorolt.

„Az első Lionel Messi, mivel ő volt a legelképesztőbb játékos. Olyan volt ellene futballozni, mint amikor olyan játékos ellen játszol, aki nem a te szinteden van. Azonban ő nem igazán az én posztomon játszott, így a legnehezebb ellenfelem Xavi és Iniesta volt. Ők különleges játékosok. Körülötted futballoztak, de mégsem tudtál a közelükbe érni.”

A Chelsea korábbi nyolcasa azt is elárulta, hogy a legkülönlegesebb stadion, amelyben játszott, az a barcelonai Camp Nou volt. Elmondása szerint varázslatos, amikor kisétál az ember a gyepére.

Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
Tegnap, 8:43

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48
Ezek is érdekelhetik