Labdarúgás: a vírus még évekig hatással lesz a versenynaptárra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.30. 11:05
A koronavírus-járvány két-három évig hatással lehet a nemzetközi futballversenynaptárra és még a 2022-es katari világbajnokságot is érintheti – véli Lars-Christer Olsson, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagja.

Az új koronavírus, amely világszerte több mint 3.13 millió embert fertőzött meg és több mint 218 ezer halálát okozta, már eddig is felborította a tervezett programot a sportágban, az idei Európa-bajnokságot például egy évvel el kellett halasztani, a nemzeti és nemzetközi sorozatok pedig félbeszakadtak.

A katari vb tervezett időpontja 2022. november 21. – december 18., és Olsson szerint majd az idő ad választ arra a kérdésre, hogy a négyévenként sorra kerülő tornára is hatással lesz-e a mostani krízis.

„Valószínűleg két-három évig érezzük majd a járvány hatását. Ha a vírus még jobban elterjed, mindenképpen gondok lesznek a nemzetközi versenynaptárral” – fogalmazott a svéd sportdiplomata.

„Ha egy tornát egy évvel elhalasztanak, majd jön a katari vb az európai szezon közepén, közben pedig a nemzeti és nemzetközi klubsorozatokat is le kell bonyolítani, az nem lesz egyszerű.”

Olsson megerősítette, hogy az UEFA augusztusban szeretné befejezni a Bajnokok Ligája és az Európa-liga márciusban félbeszakadt idényét.

„Legkésőbb május végéig döntést kell hoznunk ebben a kérdésben” – jelentette ki.

Legfrissebb hírek

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
2025.05.09. 13:55

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Aleksander Ceferin szerint szörnyű az olasz labdarúgás infrastruktúrája

Olasz labdarúgás
2025.05.06. 15:39

Valverde: az emberhátrányig sokkal jobbak voltunk, mint a Manchester United

Európa-liga
2025.05.02. 10:37

A Tottenham dominált, de nem lehet teljesen elégedett a Bodö/Glimt elleni El-elődöntő első meccse után

Európa-liga
2025.05.01. 23:00

Vitatott játékvezetői ítéletek után fél lábbal már az El-döntőben érezhetik magukat a manchesteriek

Európa-liga
2025.05.01. 22:57
Ezek is érdekelhetik