BL: az Ajax élcelődött, Sergio Ramos nem hagyta szó nélkül – képek

Vágólapra másolva!
2020.04.02. 08:16
Szerdán a holland élvonalbeli Ajax felelevenítette a 2018–2019-es idényből a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddönő visszavágóját, amelyen a később az elődöntőig menetelő amszterdamiak 4–1-re kiütötték a címvédőt a Santiago Bernabéuban. A közösségi oldalon a hollandok az egyik bejegyzésben odaszúrtak Sergio Ramosnak, aki frappáns választ adott.

A madridi visszavágót Sergio Ramos a lelátóról nézte végig a Bernabéuban, mert a hollandiai meccsen – amelyen a Real 2–1-re nyert – megkapta eltiltást érő harmadik sárga lapját (egyesek szerint szándékosan).

Az Ajax egyik posztjában Sergio Ramost és a gólját ünneplő Dusan Tadics kísértetiesen hasonló mozdulatát emelte ki.

A 34. életévét március 30-án betöltő világ- és kétszeres Európa-bajnok középhátvéd vette a lapot, s egy integetős emojival, no meg a Real Madriddal nyert négy Bajnokok Ligája-trófeájával üzent a hollandoknak.

Ezzel még nem ért véget az „erőméregetés”. Az Ajax ugyancsak négy fotóval (és elismerően) reagált: az amszterdami klub ugyanis épp ugyanennyi BEK/BL-t nyert.

Más kérdés, hogy amikor az Ajax legutóbb felült Európa trónjára, Ramos még csak 9 éves volt.

A labda most Ramos térfelén pattog…

AFC Ajax on Twitter

#RetroMatchday #reaaja

Sergio Ramos on Twitter

@AFCAjax #RetroChampionsDay https://t.co/vpleWr0Kpn

AFC Ajax on Twitter

Fair enough @SergioRamos Respect: #RetroChampionsDay https://t.co/k0tkkAunm6

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
3 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Sergio Ramos Busquetsről: A futball elvesztette az egyik legzseniálisabb középpályást

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 10:15

Elszórakozta a büntetőt Sergio Ramos, nagy zakót kapott a csapata

Minden más foci
2025.09.25. 10:38

Marcus Thuram fejjel duplázott, az Inter megverte az Ajaxot

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 22:52

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33
Ezek is érdekelhetik