BL: zárt kapus lesz a visszavágó a koronavírus miatt

B. Á./MTIB. Á./MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.03. 19:04
null
A Valencia és az Atalanta párharcának visszavágóját nézők nélkül rendezik meg (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött rendezik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóját a Valencia és az Atalanta között – tudatta Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter.

 

A Valencia–Atalanta BL-találkozó mellett két kosárlabdameccset (a csütörtöki Valencia Basket–Olimpia Milano férfi Euroliga- és a március 19-i Girona–Venezia női Európa-kupa-összecsapást), valamint a Getafe–Inter Európa-liga-nyolcaddöntő visszavágóját is nézők nélkül játsszák le a miniszter tájékoztatása szerint.

Az érintett csapatok mindegyike észak-olaszországi, azaz a koronavírus által leginkább érintett területről érkezik. A vírus már Spanyolországban is megjelent, kedd délutánig elérte a 150-et a fertőzöttek száma.

Illa hozzátette, minden olyan sportesemény, amely veszélyes zónából érkező csapatok részvételével zajlik, hasonló sorsra fog jutni.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) munkacsoportot állított fel, melynek feladata, hogy megoldást találjon a koronavírus-járvány miatti halasztásokkal átalakuló versenynaptárt érintő problémákra.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Március 10., kedd
21.00: Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) – az első mérkőzésen: 1–4

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Március 19., csütörtök

18.55: Getafe (spanyol)–Internazionale (olasz)

Legfrissebb hírek

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
7 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
8 órája

Fordítás a hajrában: megvan az Atalanta első győzelme az új BL-idényben

Bajnokok Ligája
9 órája

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
20 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00

Az Atalanta folytatta jó sorozatát Torinóban

Olasz labdarúgás
2025.09.27. 19:58
Ezek is érdekelhetik