BL: tíz felnőtt mezőnyjátékosa maradhat a Barcának a visszavágóra

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 09:19
null
Arturo Vidalra sem számíthat a Barca a Napoli elleni visszavágón (Fotó: AFP)
Nem várt (?) problémát kell megoldania Quique Setiénnek, az FC Barcelona vezetőedzőjének a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Napoli elleni hazai visszavágóra a felnőttcsapat mezőnyjátékosai közül várhatóan csak tíz futballista lesz bevethető – jelen állás szerint.

 

Nem mondhatni, hogy a legutóbb 2015-ben BL-győztes Barca rossz eredményt ért el kedden Nápolyban, hiszen úgy kezdheti a március 18-i visszavágót a Camp Nouban, hogy idegenben szerzett góljának köszönhetően továbbjutásra áll.

A Napoli elleni 1–1 azonban veszteségekkel is járt: Sergio Busquets és Arturo Vidal eltiltás miatt kihagyja a katalánok következő BL-meccsét. Előbbi megkapta harmadik sárga lapját a mostani BL-idényben, míg a chilei középpályás – akit a nápolyi drukkerek nem kíméltek juventusos múltja miatt – nem bírt higgadt maradni egy szabálytalanság után, Felix Brych játékvezető piros lapot mutatott fel neki.

A visszavágón Lionel Messinek, Antoine Griezmann-nak és Nélson Semedónak kell figyelnie, hiszen ha valamelyikük sárga lapot kap, nem játszhat a negyeddöntő első felvonásán – amennyiben az FC Barcelona továbbjut.

Luis Suárez és Ousmane Dembélé még sokáig harcképtelen lesz sérülés miatt, Jordi Alba és Sergi Roberto pedig nem biztos, hogy felépül a visszavágóra. A Napoli elleni ütközet hajrájában a rutinos középhátvéd, Gerard Piqué bicegve hagyta el a pályát, le kellett cserélni. A katalán sajtó szerint Piqué a mérkőzés után azt mondta, már a vasárnapi, Real Madrid elleni bajnoki rangadóra is rendbe jön. Ezt persze az orvosi stábnak is meg kellene erősítenie…

A Barca hivatalos honlapja alapján 19 játékosból áll a felnőttcsapat kerete. Fontos megjegyezni, hogy ebben például az óriási tehetségnek tartott, a BL történetének legfiatalabb gólszerzője, Ansu Fati nincs benne – ahogy a B-csapat további labdarúgói sem. A katalánok a télen eladták Carles Pérezt, a helyére azonban nem érkezett senki. A La Liga engedélyével az átigazolási határidő lejárta után 18 millió euróért megvásárolták a dán Martin Braithwaite-et, ám őt nem regisztrálhatták a Bajnokok Ligája tavaszi küzdelmeire.

A fentieket összegezve tehát jelen állás szerint Setién a visszavágón a két kapus, Marc-André ter Stegen és Neto mellett tíz mezőnyjátékosra számíthat (ha Piquével nem lesz gond, valamint Alba és Roberto nem épül fel): Semedo, Piqué, Lenglet, Umtiti, Firpo, Rakitic, Arthur, De Jong, Messi és Griezmann képviseli az első számú csapatot.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Busquets hangot adott annak, hogy a spanyol együttesnek nem elég mély a kerete.

„Tisztában voltunk vele, hogy belefuthatunk ebbe az akadályba – idézi a Sport a világ- és Európa-bajnok középpályást. – Arturo eltiltott. Reméljük, Piqué sérülése nem súlyos! Kevesen vagyunk, sajnos így tervezték meg a keretünket…”

A Barcelona március 18-án szerda este csap össze a Napolival a Camp Nouban. A felek 1–1-es állásról folytatják a párharcot.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
Napoli (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 1–1
(Mertens 30., ill. Griezmann 57.)
Kiállítva: Arturo Vidal (89.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

Lamine Yamal: Lehetetlen, hogy a Real Madridhoz igazoljak

Spanyol labdarúgás
2025.06.03. 09:57

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 18:20
Ezek is érdekelhetik