BL: az ellenfelek is Haalandról áradoznak, az edzők szerint nem dőlt el semmi

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 08:13
null
Haaland nem viccel, újabb két góljához csapattársa, Axel Witsel gratulál (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a Borussia Dortmund 2–1-re felülmúlta a Paris Saint-Germaint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozó hőse a második félidőben duplázó Erling Haaland volt, akit csapattársai és az ellenfél sem győzött dicsérni meccs utáni nyilatkozatában.


Büszke vagyok a mérkőzés emberének járó díjra, de úgy érzem, még mindig képes lennék sokkal jobb teljesítményre is. Jobban kell játszanom ezen a szinten, keményen kell még dolgoznom, hogy a szükséges szintre érjek– fogalmazott meg a riválisok számára aggasztó önkritikát Haaland a Paris Saint-Germain elleni duplát követően.

Nyertünk, de az állás még mindig nagyon veszélyes. A PSG-nek nagyon erős csapata van, és még mindig képes lehet a következő fordulóba jutni– tette hozzá óvatosan a norvég.

A lefújást követően a csapattárs, Axel Witsel is Haaland teljesítményét méltatta.

Igazi gólvágó. Még csak tizenkilenc esztendős, de már bizonyította, hogy óriási tehetség – mondta a belga középpályás az RMC Sportnak. – Igazi szupersztár lehet belőle a jövőben. Nagy potenciál van benne, és még sok mindenben tud fejlődni. Remélem, hogy a lehető leghosszabb ideig marad majd velünk. Egyértelmű, hogy különleges játékos lesz belőle.

A francia csapat védője, Presnel Kimpembe is elismerését fejezte ki a BVB támadója kapcsán.

Az első félidőt lehoztuk, ahogyan terveztük, a másodikban viszont két apró megingásból két gólt kaptunk. Ennyi jelentette csak a különbséget, de ennyi is elég, amikor egy olyan csatár van a pályán, mint Haaland, aki iszonyatosan érzi a kaput. Talán alig-alig ér labdához, amikor viszont kell, odaér és a hálóba vágja azt. Ami a mi szempontunkból fontos: szereztünk egy gólt. Ez pedig még sokat jelenthet a visszavágón” – értékelte csapata helyzetét a francia bekk.

„Az elmúlt hetekben az látszott, a Dortmund nem feltétlenül a legstabilabb csapat hátul. Reméltük, hogy mi is problémákat tudunk majd okozni neki, de egyszerűen nem alakítottunk ki elég lehetőséget – vette át a szót Thomas Meunier. – Nagyon intenzív mérkőzés volt, az első félidő sokat kivett belőlünk. Talán egy döntetlenre így is jók lehettünk volna. De a Dortmund nagyon jó volt ma, különösen a kapu előtt.”

A Dortmund mestere, Lucien Favre Haaland mellett a fiatal amerikai támadót, Giovanni Reynát, valamint összességében együttese védekezését emelte ki.

Haaland a góljai mellett a védekezésből is kivette a részét. Remekül tette a dolgát, miként az egész gárda. A második gólunk előtt Reyna egészen remek labdát adott, viszont az, ahogyan Haaland mozdult, még különlegesebbé tette az egészet. Büszke vagyok a csapatomra, és arra, hogy a fiataljaink is ennyire jó teljesítményre képesek a Bajnokok Ligája szintjén is.”

A visszavágón nagyon oda kell figyelnünk, sőt, azt mondom, jobban kell játszanunk még annál is, mint amit ma nyújtottunk. Intelligensnek, hatékonynak, kompaktnak kell lennünk Párizsban. Megvannak a lehetőségeink ahhoz, hogy előrébb lépjünk. A kulcs, hogy Párizsban is tudjunk gólt szerezni.”

A másik oldalon Thomas Tuchel már kevésbé volt elégedett – érthető okokból. A német tréner némi meglepetésre 4–3–3-as formációt választott, ami a meccset követő sajtótájékoztató egyik kulcseleme volt.

Ugyanezt a formációt alkalmaztuk két hete a Dijon ellen. Megvolt az oka, amiért ezt választottuk. Ez a rendszer sokkal stabilabbá tesz minket középen, csökkenti a területeket a védelem és a középpálya között. Az volt a cél, hogy a középpályán irányítani tudjunk, labdavesztések esetén pedig minél magasabban visszatámadni” – ment bele egész részletesen a taktikai elemzésbe a PSG vezetőedzője, hogy megvédje a döntést.

Tudom, hogy nem a legjobb eredmény ránk nézve ez a 2–1, de nem igaz, hogy ennek a játékrendszerünk lenne az oka. A Dortmund jó csapat, sokan vesztettek már itt. Sosem fogjuk megtudni, mi történt volna, ha 4–4–2-ben állunk fel. Úgy érzem, a csapatomban volt egy kis félelem, ezért követtünk el apróbb hibákat. A visszavágóig megtaláljuk ennek az okát és biztos vagyok benne, hogy ki is küszöböljük. Egy kicsit nyugodtabbnak, türelmesebbnek kell majd lennünk” – tekintett előre Tuchel, aki szerint még mindig minden esélye megvan együttesének a továbbjutásra.

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
NYOLCADDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1
(Haaland 69., 77., ill. Neymar 75.)

Legfrissebb hírek

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
13 órája

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42

Erling Haaland is pályára léphet a debreceni Nagyerdei Stadionban

Foci vb 2026
2025.03.18. 09:52

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Gulácsi három és fél várható góltól mentette meg csapatát – topligában senki sem tett ilyet az elmúlt években

Német labdarúgás
2025.03.16. 11:59

Gulácsi bravúrt bravúrra halmozott, a Lipcse két góllal legyőzte a Dortmundot

Német labdarúgás
2025.03.15. 20:27

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42
Ezek is érdekelhetik