Atlético Madrid–Liverpool: maximális akarat, minimális előny

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2020.02.18. 20:50
null
Korai gólöröm (Fotó: AFP)
Az Atlético Madrid 1–0-ra legyőzte odahaza a címvédő Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén.


BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atlético Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol) 1–0 (Saúl 4.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A stadion előtt óriási ovációval, fénnyel-füsttel fogadták szurkolói az Atlético Madrid buszát, majd csodás élőképpel köszöntötték kedvenceiket, természetesen a nagyvilágnak is üzenve ezzel. Talán a lelkes fogadtatás dobta fel annyira a csúcsformájától messze lévő Atléticót, hogy a félidőben vezetéssel vonult pihenőre: Saúl Níguez korai gólja után stabilan védekeztek a spanyolok, sőt ha Álvaro Morata nem puskáz el két helyzetet is, akkor nagyon nehéz helyzetbe sodorta volna a hazai csapat a címvédőt.

Messze került ugyanis attól a formától a Liverpool, amit legutóbb ebben a stadionban mutatott, lévén a Wanda Metropolitanóban nyerték meg Jürgen Kloppék a Bajnokok Ligája döntőjét.

Mohamed Szalahé volt az egyetlen gólszerzési lehetőségük most az első félidőben, de mentette a lövést fejjel Felipe, majd a második félidőben az egyiptomi az ötös bal sarka elől fejelt a jobb alsó sarok mellé.

Ha lehet, még jobban feltüzelte övéit a második félidőre Diego Simeone, aki Saúl statisztikájában is bízhatott: ha a középpályás gólt szerzett, soha nem kapott ki az Atlético, 32-szer nyert, 4-szer döntetlen lett a vége.

Érdekes, hogy Saúlnál (5) csak Antoine Griezmann lőtt több gólt (6) az Atlétiben a BL-ben az egyenes kieséses szakaszokban, ez volt Saúl 10. gólja a sorozatban, és mindegyik az első volt az adott meccsen!

Iramjáték (Fotó: AFP)
Iramjáték (Fotó: AFP)


Felipe és Lodi volt e mérkőzés két nagy felfedezettje, előbbi hiba nélkül rombolt, utóbbi levette a pályáról azt, aki szembe jött vele, és remek labdákat osztogatott, az egyik ilyenből Morata eldönthette volna a mérkőzést, ha nem esik el a labdában lövés helyett a tizenegyespont előtt…


Simeone le is kapta a pályáról Moratát, de nem a frissiben felépült Diego Costát, hanem a középpályás Vitolót küldte be a helyére – a másik csatár, Ángel Correa gyakran a balhátvéd posztján szerelt…

Jürgen Klopp előbb Manét, majd Szalahot is lecserélte, az Origi, Oxlade-Chamberlain páros állt be, és a hajrára Simeone bevetette Diego Costát is.

Újabb gól már nem esett, de ne feledjük, ezzel a sovány sikerrel csak annyit ért el az Atlético, hogy megnyerte a párharc első felvonását. Erről sokat tudna mesélni például a Barca…


ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A KEDDI MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Borussia Dortmund (német)–PSG (francia) 2–1

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája: PSV Eindhoven–Arsenal nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
14 órája

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája pénteki sorsolását – íme, az ágrajz és a legfontosabb tudnivalók!

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:55
Ezek is érdekelhetik