Zabszem nélkül – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.12.10. 23:14

Mi, magyarok irigykedve nézhettük a Salzburg–Liverpool BL-csoportmérkőzést, s nem csak azért, mert a honi futball jelenlegi legnagyobb tehetsége, Szoboszlai Dominik az osztrák bajnokot erősíti. A „sógorok” legjobb együttese győzelmi kényszerben lépett pályára, ha nyer, továbbjut csoportjából. Kikapott 2–0-ra, de ez mindegy is a semleges szurkoló szemével.

Az osztrákok megmutatták, hogyan kell tétre menő mérkőzésen zabszem nélkül a hátsóban játszani. Míg a magyar együttesek zömét nagy általánosságban – nemcsak labdarúgásban, hanem más sportágban is – úgymond nyomja a tét, addig a salzburgiak úgy futballoztak, ahogy ilyenkor a legcélszerűbb: felszabadultan. Írnám, hogy az esélytelenek nyugalmával, de ezzel leértékelném Jesse Marsch együttesét. Jürgen Klopp, az ellenfél trénere pedig még keddi számunkban mondta többek között, hogy a Liverpoolt a nagy tét feldobja, nem pedig összeroppantja. Ettől is kerekedett olyan parádés mérkőzés – különösen az első félidőben –, mint amilyet láthattunk.

Nem tudom, ki milyen optikán keresztül nézte a találkozót, én – még egyszer leírom – irigykedve. Egy kérdés motoszkált bennem szüntelenül: miért nincs nekünk ilyen csapatunk? S most nem a BL-győztesre gondolok, hanem a Salzburgra. Lehet az osztrákra mondani, hogy „újgazdag” projekt, de a tényeket ne tagadjuk el: az utánpótlásra is költenek. Ugyan más a klubfutball, mint a válogatott mérkőzés, de ha a nemzeti csapatok szintjén a közeljövőben összeboronálna minket a sors, nem vagyok benne biztos, hogy 2–0-ra nyernénk, mint a 2016-os Európa-bajnokság csoportmeccsén… Ez még akkor is elgondolkodtató, ha Salzburgban csupán négy osztrák nemzetiségű lépett pályára, egy pedig a kispadon ült.

Volt idő, amikor klub- és válogatott szinten úgy vertük az osztrákokat, mint jég a határt. Csak tanulhattak tőlünk. Mára megfordult a trend, nekünk kellene tanulni tőlük.

Végül, ami a vonatkozó kupasorozatokat illeti: azért jó, hogy a címvédő Liverpool bejutott a kieséses szakaszba, azt meg borítékolni lehet, hogy a salzburgiak az Európa-ligába továbblépve majdnem minden csapatot megszoríthatnak.

Még a Fradi ellen is szívesen megnézném őket…

Még akkor is, ha más kávéház.

Legfrissebb hírek

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
14 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03

Őrségváltás – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2025.09.03. 23:07
Ezek is érdekelhetik