BL: Messi és Piqué sem játszik kedden az Inter ellen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.09. 14:41
null
Lionel Messi (háttal) és Gerard Piqué is kihagyja a Barca keddi BL-meccsét (Fotó: AFP)
Lionel Messi, Gerard Piqué és Sergi Roberto sem került be az FC Barcelona húszfős, Milánóba utazó keretébe az Internazionale elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

 

A katalán klub honlapja nem indokolta meg, hogy mi áll Messi, Piqué és Sergi Roberto mellőzésének hátterében, de mivel a Barca már biztos csoportelsőként lép pályára Milánóban, ezért erősen valószínűsíthető, hogy Ernesto Valverde csak pihenteti három alapemberét.

Nem tart az együttessel a sérült Nélson Semedo, Arthur, Ousmane Dembélé és Jordi Alba sem.

A B-csapatból Carles Pérez és Ansu Fati mellett Inaki Pena, Dani Morer, Ronald Araújo és Riqui Puig került be az utazó keretbe.

Spanyol sajtóinformációk szerint az FC Barcelona erősen felforgatott csapattal lép pályára a San Siróban, a madridi As úgy értesült, hogy Neto kapus, Moussa Wagué, Jean-Clair Todibo, Carles Alená, Carles Pérez és Ansu Fati is kezdőként kap lehetőséget.

A milánói mérkőzés kedden 21 órakor kezdődik.

Ha az Inter nyer, a Barca mögött csoportmásodikként továbbjut a legjobb 16 közé.

A BARCELONA 20 FŐS KERETE AZ INTER ELLEN
Kapusok:
Ter Stegen, Neto, Inaki Pena
Védők: Todibo, Lenglet, M. Wagué, Umtiti, Junior, R. Araújo, Dani Morer
Középpályások: Rakitic, Busquets, Alená, F. de Jong, Ar. Vidal, Riqui Puig
Támadók: L. Suárez, Griezmann, Carles Pérez, Ansu Fati

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 6. FORDULÓ
December 10., kedd

21.00:
Borussia Dortmund (német)–Slavia Praha (cseh)
21.00: Internazionale (olasz)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Spíler2)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 5 3 2 7–3 +4 11
2. Internazionale 5 2 1 2 9–7 +2 7
3. Borussia Dortmund 5 2 1 2 6–7 –1 7
4. Slavia Praha 5 2 3 3–8 –5 2

 

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
4 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
22 órája

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik