Elképesztő, csodás mérkőzésen győzött a Dortmund

Vágólapra másolva!
2019.11.05. 20:55
null
Elképesztő fordítás! (Fotók: AFP)
Kétgólos hátrányból is nyerni tudott 3–2-re odahaza a Borussia Dortmund az Internazionale ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának rangadóján.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Internazionale (olasz) 3–2 (Hakimi 51., 77., J. Brandt 64., ill. L. Martínez 5., Vecino 40.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Úgy futballozott Dortmundban az első negyvenöt percben az Inter, ahogyan azt régen látták kedvencüktől a milánói drukkerek, pontosan, lelkesen és nagyon hatékonyan játszva két gólt szerzett.

Kitett magáért pedig a mérkőzés előtt a dortmundi tábor, ismét zseniális élőképpel készültek a drukkerek, akiknek így duplán hideg zuhany volt Lautaro Martínez, majd Matías Vecino remekbe szabott gólja.


Martínezi gólöröm
Martínezi gólöröm

Remekelt tehát az első 45 percben az Inter, de azután kiütközött a három középső védős rendszer gyengéje, mert a széleken nem tudtak mit kezdeni a felfutó védőkkel: már az első félidő hajrájában három helyzete volt a Dortmundnak, amelyik a pihenőt követően hamar egyenlített.

Mario Götze jobbról, a csereként beálló, olasz bedobás után labdát szerző Paco Alcácer balról adott be, Asraf Hakimi és Julian Brandt pedig a lehető legjobbkor lépett be a kapu elé (2–2). Összezuhant az Inter, ráadásul a hajrára az abszolúte veszélytelenül játszó Romelu Lukaku helyére beálló, harmadik Inter-csere, Matteo Politano megsérült, és innen már nem állt fel a milánói csapat – a 77. percben ismét előretört a jobbhátvéd, Asraf Hakimi, háromszögezett a középre befutó szélsővel, Jadon Sanchóval, majd közelről a kapuba lőtt: 3–2. Ez volt a Real Madrid kölcsönjátékosának negyedik BL-gólja az idényben!





A hazai mester, Lucien Favre két szélsője helyett két védekező feladattal ellátott játékost küldött a pályára, hogy tartsa az eredményt, de helyzetbe került a csereként beálló, frissiben felépülő Stefano Sensi – több fordulat azonban már nem volt ebben a mérkőzésben, a Barcelona botlását két riválisa közül tehát a Dortmund használta ki!

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN
Barcelona (spanyol)–Slavia Praha (cseh) 0–0

A F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 4 2 2 4–2 +2 8
2. Borussia Dortmund 4 2 1 1 5–4 +1 7
3. Internazionale 4 1 1 2 6–6 0 4
4. Slavia Praha 4
2 2 2–5 –3 2
Legfrissebb hírek

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
7 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
20 órája

Négygólos döntetlen a Der Klassikeren, a Bayern nem tudta kihasználni a Leverkusen pontvesztését

Német labdarúgás
2025.04.12. 20:30

Az Inter kétgólos győzelemmel hangolt a Bayern elleni BL-visszavágóra

Olasz labdarúgás
2025.04.12. 20:16

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55
Ezek is érdekelhetik