BL: „A Barca már nem olyan ijesztő ellenfél, mint régen!”

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.02. 17:31
null
Materazzi szerint igenis van esélye az Internek a Barca ellen (Fotó: AFP)
Az Inter korábbi Bajnokok Ligája-győztes játékosa, az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet nyerő Marco Materazzi szerint egyáltalán nem esélytelen az olasz csapat az FC Barcelona elleni BL-csoportmérkőzésen. 


A most 46 éves korábbi hátvédnek is lehetnek emlékei a Barcáról, hiszen a 2009–2010-es – az Inter szempontjából BL-győzelemmel záruló – idényben az elődöntőben éppen a katalánokat ütötte ki az Inter az elődöntőben.

„A Barca mindig kemény ellenfél, de már nem olyan ijesztő, mint korábban volt. Ez már nem a 2010-es csapat, ők már sosem térnek vissza. Most csak három-négy igazi klasszisuk van a pályán, 2010-ben még tíz volt, plusz egy Lionel Messi nevű földönkívüli” – olvasható Materazzi nyilatkozata a Marca oldalán.

„Először is, nem szabad gólt kapni. A Barca körül még vannak megválaszolatlan kérdések, hiszen Messi sem teljesen egészséges. Meglátjuk, hogy játszik-e. A futball miatt csalódott lennék, ha nem lépne pályára, de persze az Internek jobb lenne. Megállíthatatlan, csak abban lehet reménykedni vele szemben, hogy rossz napja van” – adott tanácsokat volt csapatának a milánói alakulatnál korábban tíz évet lehúzó védő.

További hír a Barcelonával kapcsolatban, hogy Ernesto Valverde balhátvéd nélkül maradt az Inter elleni mérkőzésre, hiszen a hétvégi, Getafe elleni meccsen gólt is szerző Junior Firpo az utolsó pillanatban kidőlt a sorból – a jobb combhajlítója sérült meg. Így minden bizonnyal Sergi Roberto lesz a jobbhátvéd, balhátvédként pedig Nélson Semedo szerepeltetése várható.

 

FC Barcelona on Twitter

BREAKING NEWS] @JuniorFirpo03 ruled out of #BarçaInter through injury More info https://t.co/vbU5eUGhVV



BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT
18.55: Slavia Praha (cseh)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Spíler2)
21.00: FC Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
1 órája

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
11 órája

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:14

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51
Ezek is érdekelhetik