BL: a CAS döntött, csökkentette Neymar hárommeccses eltiltását

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 12:25
null
Neymar örülhet: csak két meccset kell kihagynia eltiltás miatt (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) két mérkőzésre csökkentette a Paris Saint-Germainben futballozó Neymar Bajnokok Ligájára vonatkozó eltiltását.

 

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség áprilisban hárommeccses eltiltással sújtotta a párizsiak brazil labdarúgóját, mert a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után a közösségi médiában kritizálta a játékvezetőket.

A PSG és a játékos fellebbezett, ám az UEFA nem változtatott határozatán, így a CAS-hoz került az ügy. A bíróság közleményéből kiderült, Neymarnak elegendő a játékvezető megsértéséért járó, szabályzat szerinti minimális, kétmeccses eltiltást letölteni.

A 27 esztendős világsztár – akiért rekordot jelentő 222 millió eurót fizetett a PSG 2017-ben – így a csoportkör 3. fordulójában, a FC Bruges ellen pályára léphet.

A PSG – amelynél Lőw Zsolt Thomas Tuchel pályaedzőjeként dolgozik – szerdán a Real Madridot fogadja, két héttel később a Galatasaray vendége lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szeptember 18., szerda

18.55: FC Bruges (belga)–Galatasaray (török) (Tv: Spíler1)
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Spíler2)

Legfrissebb hírek

Négyen sem tudták elvenni tőle! Videón Neymar 85. perces győztes gólja

Minden más foci
2025.07.17. 08:56

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19

Tökéletes idényzárás előtt a PSG

Klub-vb
2025.07.13. 08:39

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11
Ezek is érdekelhetik