Atlético: beszólt Simeonénak a Juve elleni BL-meccs hőse

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.19. 06:50
null
Héctor Herrera nem igazán élvezi a kispadozást (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, az Atlético Madrid a 90. percben mentett pontot a Juventusszal szemben. A találatot a nyáron szerződtetett, s eddig a bajnokságban még pályára nem küldött Héctor Herrera szerezte – aki ezt követően nem felejtett el kiszaladni a kispadhoz.

„A kispadnál is szerettem volna ünnepelni, az időm legnagyobb részét úgyis ott szoktam tölteni” – mondta a mexikói középpályás a találkozó lefújása után.

A 29 éves labdarúgó alighanem több játéklehetőségre számított, amikor nyáron elfogadta az Altético Madrid ajánlatát. A háta mögött hagyott Portónál nemcsak alapember volt az elmúlt hat évben, hanem az utóbbi időszakban csapatkapitány is.

Tegyük hozzá, a gólörömében elsőre kevés jele volt a sértettségnek, pacsizott a társakkal és a szakmai stáb tagjaival – köztük Diego Simeone vezetőedzővel – egyaránt, majd visszaszaladt a középkezdéshez.

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Atlético Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 2–2 (Szavics 70., H. Herrera 90., ill. Cuadrado 48., Matuidi 65.)

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 08:59

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

La Liga: újra döntetlent játszott az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 18:35

Simeone harcolna az inzultusok ellen, reagált az őt provokáló Liverpool-szurkoló

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 10:14

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03
Ezek is érdekelhetik