BL-sorsolás: Túlélni a csoportkört! – Gulácsi Péter

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.27. 09:44
null
Gulácsi Péter válogatott szerelésben (Fotó: Tumbász Hédi)
A héten teljes lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének mezőnye, csütörtökön elkészül a csoportbeosztás – a német sajtó Gulácsi Pétert, a Leipzig kapusát is megkérdezte, milyen céllal futnak neki történetük második BL-idényének.

 

A bajnoki helyezése alapján automatikusan főtáblás Leipzig a negyedik, elméletileg a leggyengébb kalapból várja a csütörtöki monacói sorsolást, azaz erős ellenfelekre számíthat, bekerülhet egy „halálcsoportba” is.

„A célunk mindenekelőtt az, hogy túléljük a csoportkört. Természetesen nem szeretnénk három nagyon erős csoportellenfelet, de végül bárhogyan is lesz, együtt kell élnünk vele. Örülünk a részvételnek, és mindenképpen jobban szeretnénk teljesíteni, mint az első alkalommal” – idézi a Bild a lipcseiek magyar válogatott kapusát.

A Leipzig a 2017–2018-as kiírásban harmadik lett a csoportjában, így tavasszal az Európa-ligában folytatta (ott végül a negyeddöntőig jutott), míg a legutóbbi európai kupaidényben – bajnoki hatodikként – az Európa-liga csoportkörében kezdett, és nem jutott tovább kvartettjéből.

BAJNOKOK LIGÁJA
Csütörtök, 18.00: a csoportkör sorsolása, Monaco – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
Tegnap, 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Női labdarúgás: Győrből igazolt kapust az RB Leipzig

NB1
2025.05.01. 10:58

Lőw Zsolt: Nagy terveink voltak, egészen másképp akartunk játszani

Német labdarúgás
2025.04.27. 14:20

Oda Lőw Zsolt bajnoki veretlensége, a Frankfurt nyerte meg a rangadót

Német labdarúgás
2025.04.26. 20:28

„Új energiát hozott” – Lőw Zsoltot dicsérte Gulácsi a Kickerben

Német labdarúgás
2025.04.24. 14:09

Lőw Zsolt: Nem voltam felkészülve a vezetőedzői felkérésre, de élvezem a szerepkört

Német labdarúgás
2025.04.24. 07:52
Ezek is érdekelhetik