BL, El: elegük lett az angol szurkolóknak, az UEFA-hoz fordultak

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.08.28. 14:35
null
A Chelsea által megnyert Európa-liga-döntőre kevés angol szurkoló utazott el Bakiba (Fotó: AFP)
Összefogtak az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool és a Tottenham szurkolói, és az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) fordultak panaszaikkal, észrevételeikkel. Mint ismert, utóbbi két csapat vívta a Bajnokok Ligája-döntőt, míg előbbi kettő az Európa-liga fináléját.

 

A Liverpool és a Tottenham drukkerei összesen 33286 jegyet kaptak a június elsejei BL-döntőre – azaz a 68 ezres Wanda Metropolitano alig felét tölthette meg a két résztvevő csapat szurkolótábora. Az Európa-liga fináléjának a helyszínválasztásával akadt probléma: Bakiba sok Arsenal- és Chelsea-szimpatizáns nem tudott elutazni az egekbe szökő költségek, vagy éppen a rendkívül hosszú és viszontagságos út miatt. Ráadásul az „ágyúsok” örmény középpályása, Henrih Mhitarjan biztonsági okokból nem tartott a társakkal Azerbajdzsánba.

A négy angol klub drukkerei összefogtak, és levélben fordultak az UEFA-hoz. Hat vázlatpontos tervet küldtek az európai szövetségnek, és többek között azt kérték, hogy a nemzetközi kupadöntőket jó közlekedési viszonyokkal rendelkező városokban rendezzék, amelyekben lehetőleg nagy befogadóképességű stadion van. Fontos továbbá számukra a mozgássérült drukkerek számára való helybiztosítás, valamint azt javasolták, hogy egy-egy fináléra az UEFA a belépők 80 százalékát a két résztvevő csapat számára biztosítsa.

„A Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga döntőjében szerepelni nagyszerű élménynek kellene lennie egy klub szurkolóinak. Ehelyett már az is nehézséget okoz, hogy eljussanak a mérkőzésre. A problémák a jegyek elosztásától és árától kezdve a lehetetlen utazási körülményekig terjednek. Azok a drukkerek, akik a döntőig vezető úton mindenhová elkísérték csapatukat, nem mehettek el a fináléra. A csoportkör sorsolásán mindenki ott lesz, kivéve azok, akik nélkül nem létezne az európai futball – a szurkolók. Arra hívjuk fel az UEFA figyelmét, hogy erősítse a szurkolókkal való kapcsolatát, és kerüljenek napirendre olyan javaslatok, amelyeket mi most tettünk” – idézi a The Guardian a négy angol klub szurkolótábora által közösen írt levelet.

Legfrissebb hírek

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
1 órája

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
14 órája

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
15 órája

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
15 órája

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
15 órája

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
18 órája

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
Tegnap, 12:25

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55
Ezek is érdekelhetik