Dinamo: egyelőre nem a Fradi a téma, hanem a kapós sztárok

POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)
Vágólapra másolva!
2019.07.26. 20:34
null
Ivan Sunjic a horvát U21-es válogatott mezében (Fotó: AFP)
Alighanem a Ferencváros megfigyelői is jelen lesznek szombaton a kaproncai stadionban, ahol a helyi Slaven Belupo vendége a Dinamo Zagreb lesz a horvát bajnokság második fordulója keretében – az a csapat, amelyik a zöld-fehérek ellenfele lehet a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező következő, harmadik körében.

 

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján a zágrábiak vezetőedzője bőven kapott kérdéseket a keret esetleges változásáról – különösen, hogy a Sportske novosti már címlapján hozta: a 22 esztendős Ivan Sunjic 8 millió euróért alá is írt a Birmingham Citynek (az angol másodosztályú csapat pénteken hivatalosan be is jelentette a középpályás szerződtetését).

„Sunjic helyett, vagyis a hatos posztra Arjen Ademi és Nikola Moro is alternatívaként szolgálhat – mondta a zágrábiak vezetőedzője, Nenad Bjelica. – A már felnőttválogatottként is debütáló Ivanért kedd reggel érkezett meg a konkrét ajánlat, aznap este csak a hajrában küldtük pályára a tbiliszi BL-selejtezőnkön, majd másnap már gyakorlatilag biztossá is vált a transzfer.”

A 24 esztendős kapus, Dominik Livakovic szintén az érdeklődők kereszttűzében szerepel, őt a 29 éves osztrák válogatott Heinz Lindnerrel is pótolhatnák, ez azonban a Ferencváros elleni párharcot talán még nem érintené.

A Tbilisziben szintén pályára lépő Livakovic még a zágrábiak keretében található, és ahogy rá, ugyanúgy Dani Olmóra is számít a szakvezető – legalábbis Bjelica így fogalmazott.

A 25. életévében járó, de a köztudatba csak a múlt idényben berobbanó Bruno Petkovic sem maradt ki a sorból, érte információk szerint a Dinamo Moszkva készül ajánlattételre.

„Nekem még senki sem szólt, hogy csatárunknak, Petkovicnak létezik igazán komoly lehetősége, erre nem tudom, mit mondhatnék. Persze, ha húszmilliós ajánlatról lenne szó… Nézzék, egy olyan futballistáról beszélünk, akinek esetében tavaly csodálkoztak, hogy a szerződtetését kértem, majd a múlt idényben onnan építettük fel a válogatottbeli debütálásáig úgy, hogy előtte két évig gólt sem szerzett. Most pedig Sunjiccsal együtt róla is úgy beszélünk, mint az átigazolási időszak sztárja.”

Hír még a kékek háza tájáról, hogy a korábbi ferencvárosi védő, Emir Dilaver már a csapattal edz, és a kispadra le is ülhet a Slaven Belupo ellen, Amer Gojak és a lengyel Damien Kadzior helyett – a rotálás jegyében – viszont az egyaránt 21 esztendős Nikola Moro és Lovro Majer futballozhatnak a középpályán.

Mint beszámoltunk róla, a BL-selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén a Ferencváros 3–1-re megverte hazai pályán a Vallettát, míg a Dinamo Zagreb 2–0-ra nyert a grúz Szaburtalo Tbiliszi vendégeként. A két párharc győztese egymás ellen játszik a 3. fordulóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik