BL: „Tíz napig ki sem mozdultam a házamból a döntő után”

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 22:06
null
Mauricio Pochettino nem emésztette meg könnyen a BL-döntőben elszenvedett vereséget (Fotó: AFP)
Nem tette túl magát egykönnyen a Bajnokok Ligája-döntőben történteken a vesztes fél menedzsere, Mauricio Pochettino. A Tottenham szakvezetője egy interjúban mesélt a vereség feldolgozásáról.

 

Az argentin szakvezető a Daily Mailnek nyilatkozott a Liverpool ellen elvesztett júniusi fináléval kapcsolatban.

„A segítőmmel, Jesús Pérezzel minden nap beszéltünk, hogy rájöjjünk az okokra. Elemezni mindig kell, de az apró részletekben rejlik a lényeg. Nehéz volt, három hihetetlen héten át készülhettünk, majd amikor vereséget szenvedtünk, hatalmasat csalódtunk. Másnap vonattal elmentem Barcelonába, tíz napig ki sem mozdultam a házamból. Néhány nap után megpróbáltam golfozni, a családom próbált felemelni. Karrierem legszörnyűbb pillanata, csakúgy, mint amikor a 2002-es világbajnokságon kikaptunk Angliától.”

„Az segített, hogy az emberek elismerték a munkánkat. Az angol szurkolók Madridban, Ibizán, Tottenham- és Liverpool-szimpatizánsok egyaránt gratuláltak, ahogyan más emberek is. »Fantasztikus Tottenham«, mondták. Ezzel elkezdett visszatérni a jókedvem, hiszen az emberek elismerték az elképesztő melónkat.”

Legfrissebb hírek

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
36 perce

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
14 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
17 órája

Kovács István: Megható, hogy ennyi év kemény munka után rám bízták a BL-döntő vezetését

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 17:39

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 13:08

Méltó utód – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.05.12. 23:46

Puhl Sándor után Kovács István – másodszor vezet BL-döntőt magyar játékvezető Münchenben

Bajnokok Ligája
2025.05.12. 21:06

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik