BL, El: az NB I gyűjtötte a legtöbb koefficienspontot az odavágón

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 10:25
null
A Bajnokok Ligájában a Ferencváros legyőzte a Ludogorecet az első selejtezőkör odavágóján<br /> – az El-ben is hibátlanok még csapataink (Fotó: Balogh László)
A Mol Fehérvár FC a hivatalos honlapján hívta fel a figyelmet arra, hogy az NB I csapatai szerezték a legtöbb koefficienspontot a nemzetközi kupák első selejtezőkörének odavágóin.

 

A fehérvári honlap a Kassiesa összegzésére hivatkozva számolt be arról, hogy azon 23 nemzetből, amely már az első selejtezőkörben négy csapatot indított, csupán a skótok és a mieink arattak négy győzelmet.

A koefficienspontok számolásánál a selejtező győzelmek egy pontot, a döntetlenek fél pontot érnek, ezeket összegzik és elosztják a csapatok számával. Az NB I csapatai négy sikerrel (Ferencváros–Ludogorec 2–1, DVSC–Kukësi 3–0, Zeta–Fehérvár 1–5, Honvéd–Vilnius 3–1) négy pontot szereztek, ezt a csapatok számával visszaosztva megkapjuk az egyes átlagot, amely jelenleg Európa 9. legjobb mutatója.



Az első öt helyen a topligák állnak, a 7. a szintén még nem kezdő orosz bajnokság, ezen ligák a BL-csoportkörös bónuszok miatt állnak jól. Az első nyolcban még a koszovói és az andorrai bajnokság áll, mivel ezek már a BL előselejtezőjében is érdekeltek voltak, így több alkalmuk volt eddig pontot szerezni.

MAGYAR CSAPATOK A NEMZETKÖZI KUPÁKBAN
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 10., SZERDA
Ferencváros–Ludogorec 2–1
Budapest, Groupama Aréna
VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 17., SZERDA
19.30: Ludogorec–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Razgrad, Ludogorec Aréna
 
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK
DVSC–Kukësi3–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FK Zeta–Fehérvár FC 1–5
Podgorica, Stadion pod Goricom
Budapest Honvéd–Zalgiris Vilnius 3–1
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 18., CSÜTÖRTÖK
19.00: Zalgiris Vilnius–Budapest Honvéd (m4sport.hu)
Vilnius, LFF Stadionas
20.00: Fehérvár FC–FK Zeta (Tv: Duna World)
Felcsút, Pancho Aréna
20.00: Kukësi–DVSC (Tv: M4 Sport)
Elbasan, Elbasan Arena
Legfrissebb hírek

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
56 perce

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
4 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
9 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
10 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
15 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
16 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
2025.10.02. 23:37
Ezek is érdekelhetik