BL, El: az év legjobb belga bírójának választott spori fúj a Fradinak

Vágólapra másolva!
2019.07.30. 09:35
null
Lardot a Honvéd botrányos meccsén működött közre (Fotó: Nemzeti Sport)
A hétközi nemzetközi kupameccseken a Bajnokok Ligája selejtezőjében érintett Ferencváros máltai mérkőzésén belga, az Európa-ligában a DVSC-nek horvát, a Honvédnak északír, a Fehérvárnak litván játékvezető vezeti a találkozóját.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a Valletta–Ferencváros Bajnokok Ligája selejtező visszavágóján kedd este a belga Jonathan Lardot lesz a játékvezető. A 35 éves belga bírót hazájában a 2017–18-as idény legjobb profi játékvezetőjének választották meg. Lardot az utóbbi években rendszeresen kap feladatokat a BL- és El-selejtezőkön, illetve El-csoportmeccseken és a Nemzetek Ligájában is dirigálhatott már.

Ezek mellett azonban a magyar futballrajongók számára érdekesebb lehet, hogy első nemzetközi kupamérkőzéseinek egyike a 2013 júliusában lejátszott Budapest Honvéd–Cselik Niksics találkozó volt, amelyen a Honvéd 9–0-ra diadalmaskodott, s a mérkőzést követő sajtóhírek még arról szóltak, hogy bejelzett az UEFA fogadási csalásokat figyelő rendszere, ám a vizsgálatról – annak tényéről sem – érkezett hivatalos híradás a szövetség részéről.

Az Európa-ligában érintett Honvéd az Universitatea Craiova otthonában lép pályára a hazai gól nélküli döntetlen után a csütörtöki visszavágón, a mérkőzés játékvezetője az északír Arnold Hunter lesz. A 40 éves bíró 2014 júliusában dirigált legutóbb magyar csapatnak, mégpedig a Ferencvárosnak, amely akkor is éppen Máltán szerepelt, a Sliema Wanderers elleni 1–1 végződő meccsen.

A DVSC Torino elleni visszavágóján a 35 éves horvát, Fran Jovic dirigál, aki korábban még nem fújt magyar klubcsapat nemzetközi kupameccsén, ahogy a Vaduz–Mol Fehérvár találkozó bírója, a 28 éves litván sportember, Manfredas Lukjancukas sem vezette még magyar csapat nemzetközi kupameccsét.

Az előttünk álló nemzetközi kupafordulóban egyetlen magyar játékvezető sem kapott feladatot az Európai Labdarúgó-szövetségtől.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00: Valletta FC–Ferencváros (Tv: Duna)
Ta'Qali, Centenary Stadion. Vezeti: Jonathan Lardot (belga)

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ – AUGUSZTUS 1., CSÜTÖRTÖK
18.15: Universitatea Craiova–Budapest Honvéd (Tv: Duna World)
Craiova, Ion Oblemenco Stadion. Vezeti: Alexander Hunter (északír)
18.30: DVSC–Torino (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. Vezeti: Fran Jovic (horvát)
19.00: Vaduz–Mol Fehérvár (Tv: m4sport.hu)
Vaduz, Rheinpark Stadion. Vezeti: Manfredas Lukjancukas (litván)

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
9 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
15 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
22 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
23 órája

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik