BL: Akkora előnyt kell szereznünk, hogy... – Dibusz

NAGY-PÁL TAMÁS/MTINAGY-PÁL TAMÁS/MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 17:18
null
Dibusz Dénes nyilatkozott az első mérkőzés előtt (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a máltai Vallettát fogadja a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójának első mérkőzésén. A találkozó előtt egy nappal Szerhij Rebrov vezetőedző és Dibusz Dénes kapus tartott sajtótájékoztatót.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov szerint arra csak mentálisan tudnak készülni, hogy a Valletta kemény, sokat szabálytalankodó csapat hírében áll.

„Biztosan kemény meccs vár ránk, hiszen a BL-ben minden csapat országa legjobbja. A máltaiak erős, agresszív stílust képviselnek, de nem a legjobb kvalitású játékosokból állnak. Nekünk a saját játékunkat kell játszanunk, a legjobb formákat hoznunk, és kihasználnunk ellenfelünk gyengeségeit.”

Az ukrán tréner nemrég szerződést hosszabbított a Ferencvárossal, erről is ejtett néhány szót.

„Boldog vagyok a klubban, örülök, hogy itt lehetek, van jövőkép, illetve remek kapcsolatot alakítottam ki nemcsak a játékosokkal, de az elnökséggel, a stábbal és az egész klubbal.”

A zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes is nagyban hozzájárult a Ludogorec elleni továbbjutáshoz, hiszen a visszavágón büntetőt hárított.

„Akarva akaratlanul is belefutok a védésem ismétlésébe, hiszen a tévében is találkozom vele, de jó újra látni. Nem bánnám, ha holnap kevés dolgom lenne. Biztosan más típusú mérkőzés lesz, mint a bolgárok ellen, hiszen a máltaiak inkább a kontrajátékban bíznak, ugyanakkor arra is felkészültünk, hogy le is támadhatnak minket, mert ez is hozzátartozik a kontrajátékukhoz. Az első mérkőzésen szeretnénk olyan előnyt szerezni, mely alapján joggal bízhatunk a továbbjutásban.”

A vendégcsapat kedd esti sajtótájékoztatóján Darren Abdilla vezetőedző elmondta, hogy alaposan elemezték az FTC–Ludogorec párharc mindkét mérkőzését.

„Két jó meccset láttunk, véleményem szerint a magyar csapat új játékosai nagyon jól teljesítettek. Elemeztük a hibákat is, amelyeket remélhetőleg ki tudunk használni szerdán” – nyilatkozta.

A májusban kinevezett tréner hozzátette, a labdarúgásban semmi sem lehetetlen, nagyon jó csapat ellen készülnek, kemény csatára számítanak, de jó meccset szeretnének játszani.

AZ FTC TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Ferencváros szerda este 8 órától fogadja a Vallettát a Groupama Arénában.

A BL-SELEJTEZŐ ELŐTTI UTOLSÓ EDZÉS ELEJE

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 24., SZERDA
20.00: Ferencváros–Valletta FC (máltai)
Budapest, Groupama Aréna. (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

VISSZAVÁGÓ – JÚLIUS 30., KEDD
20.00:
Valletta FC (máltai)–Ferencváros
Ta'Qali, Centenary Stadion. (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

A 3. SELEJTEZŐKÖRBEN
Dinamo Zagreb (horvát)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)–Valletta FC (máltai)/FERENCVÁROS
Az első mérkőzéseket augusztus 6-án vagy 7-én, a visszavágókat augusztus 13-án rendezik meg.

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2 órája

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
6 órája

Mátyás bús hadánál is többen voltak

Népsport
8 órája

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:39

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:45

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14
Ezek is érdekelhetik