BL: „A Ferencváros játékáról nem tudok gyakorlatilag semmit”

POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)POLGÁR LÁSZLÓ (Zágráb)
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 00:25
null
Nenad Bjelica, a Dinamo vezetőedzője (Fotó: AFP)
Nem csupán elégedett gondolatokat hallhattak Nenad Bjelica, a Dinamo Zagreb vezetőedzőjének szájából a grúz bajnok Szaburtalo elleni 3–0-s sikert követően. A 47 éves szakember röviden a Ferencváros elleni párharcot is szóba hozta, ugyanakkor elárulta, hogy egyelőre nem foglalkozott sokat a magyar csapattal. 

 

TELT HÁZ LEHET A FRADI ELLEN
Zágrábban a grúzok elleni BL-selejtező zárt kapus volt, ugyanakkor módja nyílt a klubnak a 14 évnél fiatalabbakat beengedni a találkozóra, illetve 200 jegyet biztosított a Szaburtalo szurkolói számár is, akik ilyen létszámban természetesen nem érkeztek a találkozóra. A Ferencváros megfigyelőinek esetében a horvát főváros klubjánál, melynek mezére a Ferencvároshoz hasonlóan idén került fel a harmadik csillag, a „dzsentlmeni” eljárást alkalmazták, vagyis biztosítottak belépőt számukra. Megtehették volna, hogy az UEFA-ra hárítják a kérdéskör elbírálását, a „kékeknél” azonban úgy döntöttek, hogy természetesen engedélyezik a magyar bajnok megfigyelőinek, hogy a Dinamo Zagreb játékát figyeljék, elemezhessék.
Úgy tudni, a horvátok zárt kapus büntetése két hazai nemzetközi találkozójukra szólt volna, de az európai szövetség több éves próbaidős intervallumra a második esetében a büntetést felfüggesztette, tehát a Ferencvárost jövő kedden minden bizonnyal zsúfolt ház előtt fogadhatják a Maksimir-stadionban, ahol alighanem szinte a teljes déli kanyart megkaphatják a magyar drukkerek.

„Elismerem, az első játékrész nem nézett ki jól – fogalmazott a zágrábiak eszéki származású, korábbi válogatott szakvezetője. – Nem könnyű olyan mérkőzést megvívni, ahol gyakorlatilag csak neked van veszítenivalód. Először játszottunk 3–5–2-es rendszerben, így korábban nem játszattam együttesem. Mislav Orsic viszont ezúttal is kiváló formában játszott, Dani Olmo pedig széles mosollyal az arcán szállt be játszani, kell-e ennél több? Olyan ő számunkra, mint egy jó betonalap, ha mégis maradna nálunk, olyan a gondolkodása, hogy fejlődése szempontjából nincs okunk az aggodalomra. Mind játékosként, mint emberként kiemelt kvalitású labdarúgó.”

A másik csereként pályára lépett támadójáról, a 24 esztendős Bruno Petkovicról is csak pozitív szellemben tudott nyilatkozni Bjelica.

„Amit nálunk, ide igazolásától, a tavalyi első tréningje után idáig véghezvitt, az szintén egyedülálló, hiszen egy majdnem elveszett játékosból válogatott lett és most is remek formában van.”

Érdekesség, hogy a Dinamo legutóbbi öt tétmeccsén nem kapott gólt és a negyedik meccs sorozatban, melyen egynél többet szerzett a zágrábi alakulat, melyre a Ferencváros vár a következő selejtezőkörben.

„A Ferencváros játékáról nem tudok gyakorlatilag semmit, egyben a kollégáimnak is megtiltottam, hogy a Gorica elleni bajnoki találkozónk lefújásáig bármit is beszéljünk a magyar bajnokról. Egy biztos, játékosaim zsúfolt nézőtér előtt legalább húsz-harminc százalékkal jobb játékra képesek.”

BAJNOKOK LIGÁJA

SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS
AUGUSZTUS 6., KEDD
20.00:
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Zágráb, Maksimir-stadion

VISSZAVÁGÓ
AUGUSZTUS 13., KEDD
20.00:
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna

Az időpontok forrása: gnkdinamo.hr

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
17 órája

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27
Ezek is érdekelhetik