Videó: ezért zokogott a Pool kapitánya a győztes döntő után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.02. 12:24
null
Volt oka az örömre a győztes BL-döntő után Jordan Hendersonnak (Fotó: AFP)
Megható történet került a nyilvánosság elé a Liverpool Bajnokok Ligája-győztes csapatkapitányával, Jordan Hendersonnal kapcsolatban. A sikeresen megvívott BL-döntő után a középpályásról és édesapjáról terjedni kezdett egy videó a közösségi médiában – mint kiderült, nem csak a trófea megszerzése miatt érzékenyültek el mindketten.


Mint a BBC szerkesztője, Amol Rajan Twitter-bejegyzéséből kiderül, Brian Henderson néhány éve súlyos betegséggel küzdött, a kezelések alatt pedig megkérte fiát, hogy inkább ne látogassa.

Madridban viszont ott lehetett az édesapa, amikor pedig a győztes meccs után megölelhette fiát, mindkettejüknél eltört a mécses.

„Amikor tízéves korában elvittem a Bajnokok Ligája-döntőre, és meghallotta a himnuszt, azt mondta, egy nap ő is játszani fog a döntőben. Már nem egy, hanem két döntőben játszott, az egyiket meg is nyerte. Elképesztően boldog vagyok”
– mondta a lefújás utáni televíziós interjúban a büszke apuka.

 

Amol Rajan on Twitter

Henderson's dad had throat cancer and asked him not to see him while he was going through treatment. I've hugged a parent in the same way for similar reasons and this video is definitely the highlight of the season https://t.co/FgSlaYUUdY



 

Football Tweet on Twitter

When he was 10 I took him to see a Champions League final and he said: 'I'll play there one day'." @KellySomers' interview with Jordan Henderson's dad will get you right in the feels. @OptusSport https://t.co/WvU21oBBq2



Match of the Day on Twitter

We can't get enough of Jordan Henderson's Dad! #LFC #Liverpool #UCLFinal



BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) 0–2 (0–1)
Madrid,
Wanda Metropolitano (Atlético-stadion), 63 272 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
Tottenham: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, Rose – Winks (Lucas Moura, 66.), M. Sissoko (Dier, 74.) – Eriksen, Alli (Llorente, 82.), Szon Hung Min – Kane. Menedzser: Mauricio Pochettino
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson – Fabinho, Henderson, Wijnaldum (Milner 62.) – Szalah, Roberto Firmino (Origi, 58.), Mané (J. Gomez, 90.). Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző:
Szalah (2. – 11-esből), Origi (87.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
13 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
15 órája

Kovács István: Megható, hogy ennyi év kemény munka után rám bízták a BL-döntő vezetését

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 17:39

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 13:08

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20

Sportszerűségből jeles: a kapus sérülését látva nem rúgta be a ziccert az Eb-győztes csatár – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 14:43

Videó: tizenegyesekkel megnyerte a Mol Magyar Kupát a Paks

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:06

Videó: Tóth Barna távoli lövésére a csereként beálló Lenny Joseph a 93. percben válaszolt a Mol Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 21:01
Ezek is érdekelhetik