BL: a fehérvári játékos szerint a Fradi remek, de a Ludogorecnek szurkol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 19:17
null
Georgi Milanov rendkívül elismerően beszélt a bajnoki riválisról (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros nagyon értékes csapat – véli a bajnoki rivális Mol Fehérvár FC bolgár középpályása, Georgi Milanov, aki hozzáteszi, hogy azért ő a Ludogorecnek szorít majd a Bajnokok Ligája-párharcban.

 

Érdekesség, hogy a bolgár együttes tavaly is találkozott egy magyar csapattal, méghozzá Milanov klubjával, akkor a Vidi néven futó gárda 1–0-s összesítéssel jutott tovább, a bajnokságban viszont alulmaradt a Ferencvárossal szemben.

„A Ferencváros nagyon értékes csapat, amely megnyerte hazája bajnoki címét, kiváló játékosok alkotják, tökéletes szervezet, nagyszerű stadionnal, elképesztően lelkes szurkolótáborral és fantasztikus múlttal” – idézi a topsport.bg Georgi Milanov szavait.

„Szintén erőssége Szerhij Rebrov vezetőedző, akinek az érkezése óta javult a csapat stílusa, és jöttek az eredmények is” – tette hozzá a fehérváriak bolgár játékosa, akit az esélyekről is faggattak.

„Nem mondhatom meg a jövőt, de mindenképpen a Ludogorecnek fogok szurkolni, ahogyan az összes csapatunknak a nemzetközi porondon, a CSZKA-nak, a Levszkinek és a Lokomotiv Plovdivnak is. Az biztos, hogy a Ludogorec Ferencváros elleni párharca nem az első meccsen dől el” – vélekedett Ivanov.

BAJNOKOK LIGÁJA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉSEK
(július 9–10., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 16–17-én. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)
FERENCVÁROS (magyar)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
Budapest, Groupama Aréna

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48

A Pro Reccót is legyőzte New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.05. 09:38
Ezek is érdekelhetik