BL: két ajaxos a sorsdöntő meccs ellenére böjtölt, a 22. percben ettek először – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 08:27
Vasárnap óta tart a ramadán, amely alatt a muszlim vallás hívői napkeltétől napnyugtáig nem esznek, nem isznak és nem élnek nemi életet. Az Ajax két érintett játékosa, Nusszair Mazraui és Hakim Zijes a Tottenham elleni fontos Bajnokok Ligája-elődöntő ellenére nem tagadta meg a böjtöt, s amint lement a nap a szerdai találkozó közben, ételt vettek magukhoz.

A visszavágó előtt akadt olyan vélemény, amely szerint felelőtlenség Zijes és Mazraui részéről, hogy az idény legfontosabb szakaszában böjtölnek. A két Ajax-játékos nem élt a megtagadás (vagy halasztás) lehetőségével, s annak ellenére, hogy egész nap nem ettek, nem ittak, végigjátszották a Tottenham elleni összecsapást – sőt Zijes gólt szerzett.

Ha minden igaz, Amszterdamban hivatalosan kicsivel este negyed tíz után megy le a nap, így Mazrauiék a találkozó 22. percében energiagélt vettek magukhoz.

Ha minden igaz, Amszterdamban hivatalosan kicsivel este negyed tíz után megy le a nap, így Mazrauiék a találkozó 22. percében energiagélt vettek magukhoz.

dheere xaaji dheere on Twitter

Ajax superstars Noussair Mazraoui and Hakim Ziyech were fasting during today's game against Tottenham. They waited until the 24th minute to break their fast. Alhamdulillah. #AJXTOT #Ramadan https://t.co/pBESvQYwFA



BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Ajax (holland)–Tottenham Hotspur (angol) 2–3 (2–0)
Amszterdam, Johan Cruyff Aréna,52 641néző.Vezette:Brych (német)
Ajax:
Onana – Mazraui, De Ligt, Blind, Tagliafico – Van de Beek (Magallán, 90.), F. de Jong, Schöne (Veltman, 60.) – Zijes, Dolberg (Sinkgraven, 67.), Tadics. Vezetőedző:Erik ten Hag
Tottenham:Lloris – Trippier (Lamela, 81.), Alderweireld, Vertonghen, Rose (B. Davies, 83.) – Sissoko, Wanyama (F. Llorente, a szünetben), Alli – Eriksen – Lucas Moura, Szon Hung Min. Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző:De Ligt (5.), Zijes (35.), ill. Lucas Moura (55., 59., 96.)
Továbbjutott:
aTottenham, 3–3-asösszesítéssel, idegenben szerzett több góllal

Legfrissebb hírek

A Liverpool másodedzője lehet az Ajax új mestere

Minden más foci
2025.05.28. 10:45

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45
Ezek is érdekelhetik