Egy kisváros nagy sztorija: futballmenetelés a tankok nyomában

ÉS AKKOR MEGINDULTAK A TANKOK...

1968. augusztus 20-ról 21-re virradóra a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába, hogy a tankok nyomában a brezsnyevi akaratnak megfelelően egyik pillanatról a másikra eltiporják a „prágai tavasz” vívmányait, és a renitens államalakulatot visszatereljék a kommunista fősodorba.

Csehszlovákia aktuális bajnokcsapata, a története első BEK-szereplésére készülő nagyszombati Spartak és labdarúgói egészen addig a Malmö elleni párharcra készültek – ám a harci események új helyzetet eredményeztek az európai futballpályákon is. A történések fényében a nyugati államok vezetői visszautasították, hogy csapataik a „keleti blokk” országaiba látogassanak, így az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) új sorsolást készített a BEK első fordulójára. A Vasfüggönyön innen ugyanakkor ez váltott ki felháborodást: a Ferencvároshoz hasonlóan a Dinamo Kijev (Szovjetunió), a Carl Zeiss Jena (NDK), a Ruch Chorzów (Lengyelország) és a Levszki Szófia (Bulgária) egyaránt visszalépett a sorozattól. (Zárójelben: a Fradi azokban a hetekben – miután a Liverpoolt, az Athletic Bilbaót és a Bolognát is legyőzte – döntős volt a Vásárvárosok Kupájában...)

Az egységes tiltakozást két kivétel törte meg csupán: a román Steaua Bucuresti és természetesen a Spartak Trnava, amelyeket értelemszerűen összesorsoltak. A párharc első órája után úgy tűnt, hogy a csehszlovák bajnok megméretése a legerősebb kupasorozatban gyors és csúf véget ér: a bukarestiek uralták a hazai meccset, és 3:0-ra vezettek. Ám a 75. percben Ladislav Kuna betalált a vendégek részéről, és ezzel megkezdődött a nagyszombati menetelés, amely minden idők egyik legszebb BEK-szerepléséhez vezetett és amelynek végén egy kisváros csapata hajszál híján a legrangosabb kupasorozat fináléjáig jutott.

EGY BEIGAZOLÓDOTT JÓSLAT

Öt évvel korábban a Spartak még a csehszlovák második liga névtelenségébe rejtőzött. Akkor lett újra a gárda edzője Anton Malatinsky, aki azelőtt négy éven át már irányította az együttest. A korábbi hatszoros szlovák (1942–1943) és tízszeres csehszlovák (1948–1951) válogatott középpályásnál jobban kevesen ismerték a klubot. Az edzői pályára tudatosan készülő, a nagyszombati ifiket már játékosként, 28 évesen csehszlovák bajnoki címig (1948) vezető szakember térdsérülése miatt 1956-ban hagyott fel végképp a játékkal. Első nagyszombati edzői korszaka azonban nem hozhatott áttörést, elsősorban azért, mert kényszerű véget ért. A kommunista vád szerint disszidenseknek segített elhagyni az országot, így börtönbüntetésre ítélték. „Tartsátok együtt a csapatot. Néhány év múlva bajnokok leszünk” – írta a visszaemlékezések szerint a vezetőknek címzett levelében a börtönből. Finoman fogalmazunk, ha azt írjuk: az akkor hihetetlennek tetsző jóslat bejött.

Malatinsky 1963-ban visszatért a kispadra. Egy évvel később a Spartak feljutott az élvonalba, és csapata évről évre fejlődött (sorrendben jött a 10., a 6., majd a 3. hely), és miután az ország legjobb futballistáit a katonai sorszolgálattal magához láncoló Dukla Praha uralma véget ért (1961 és 1966 között öt elsőség), 1968-ban a nagyszombati klub elhódította a bajnoki címet. Minden idők egyik legerősebb csehszlovák bajnoksága volt: az egy évvel korábban még BEK-elődöntős Dukla rosszabb gólaránya miatt lemaradt a dobogóról, a címvédő Sparta Praha pedig végül csak 7. lett. A Spartak sikere ugyanakkor „érett” már, hiszen a Malatinsky-gárda nemzetközi hírnevet szerezve 1967-ben megnyerte a Közép-európai Kupát is (KK, avagy Mitropa-kupa; a döntőben az Újpestet felülmúlva 5:4-es összesítéssel). A következő évek bizonyították, hogy Malatinsky korábbi jóslata messze beváltott minden víziót: a Spartak európai szinten is meghatározó együttessé vált.

MALATINSKY FUTBALLAVANTGÁRDJA

„Malatinsky ismert minden egyes játékost Nagyszombat ötven kilométeres körzetén belül. A jobbakat próbajátékra hívta, és azonnal tudta, ha valakinek ajánlatot kellett tennie” – fogalmazott utóbb a klublegendaJozef Adamec a klub sikereinek gyökereiről. A 1968–1969-es nagy menetelést végrehajtó csapat minden tagja nyugat-szlovákiai születésű volt. A kiváló eredmények az erőnlét, a fegyelmezettség és a támadás szervezettségének hármasságából csíráztak ki.

„Egy alkalommal egy teljesen hóborította hegyre kellett felfutnunk. Én mentem elöl, utat törve a többieknek. Képzelheted, milyen nehéz volt. Szenvedtem, mint egy kutya. Kétszer mentünk fel és le. Azt hittem, annyi. Aztán hallottam, hogy az edző mondja: még egyszer. Rosszul voltam, vér szivárgott a lábujjamból. Amikor még egyszer felértem a hegyre, olyan mérges voltam, hogy ha valaki fegyvert adott volna, lelövöm Malatinskyt” – idézte fel a fizikai alapok megszerzését az edző egyik felfedezettje, Karol Dobias.

Toni Báci, avagy Toni bá' élet és halál ura volt a klubnál, ugyanakkor megdolgozott azért, hogy türannisza működőképes legyen. Ahogy Sandro Modeo is kiemeli Il Barca című könyvében, a taktikai felkészültségben kortársai élvonalába emelkedő tréner korszakos gárdát épített fel, munkájának hatása volt Rinus Michelsre és így Johann Cruyffra is, életműve említettek családfájához tartozik, „játékosai a totális futballavantgárd tolmácsai” voltak.

Malatinsky futballja lapos passzokra, aprólékosan begyakorolt sémákra és gyors elfutásokra alapozó, támadó szellemű játékra épült. A nyitrabányai Dobias és a pöstyéni Vladimír Hagara a támadásépítés pilléreként a modern szélső védők előhírnökeinek számítottak. „Megkaptam a kapustól a labdát. Ha egy ellenfél felém jött, egy másik hátvédnek passzoltam, és tisztára játszottam magam, majd visszakaptam. Majd tovább kellett passzolnom Hruseckynek a középpályán, aki két-három lépés után visszapasszolt nekem. Fel kellett gyorsítanom, majd beadni a labdát, és gól! (...) Ismertük egymás mozgási variációit a pályán. Ha a labda nálam volt, Adamec, Kuna és Kabát be kellett fusson a tizenhatoson belülre. Ezek a dolgok automatikusan mentek” – emlékezett vissza Dobias.

Malatinsky a hatvanas-hetvenes évek meghatározó együttesét építette fel, ám az emlékezetes 1968–1969-es BEK-menetelésből kimaradt. A szovjetek bevonulása idejére a szakember jobbnak látta nyugodtabb vizekre evezni, és élt a lehetőséggel, hogy egy időre a bécsi Admirához távozik.

A NAGY(SZOMBATI) MENETELÉS

Malatinsky helyét a vele ellentétes habitusú, visszafogott pedagógusalkat, a pszichológiai diplomával is bíró Ján Hucko vette át (őt később „nyugati üzleti kapcsolatok ápolása” végett tiltották el egy időre az edzősködéstől). Vezetésével a Spartak a Steaua elleni parádés fordítás után az elődöntőig menetelt a BEK-ben, és nem sok választotta el attól sem, hogy bejusson az 1969-es fináléba. Ám addig hosszú utat járt be az együttes...

Nagyszombat az augusztusi harci események árnyékában is futball-lázban égett, a Crvena zvezda elleni, Közép-európai Kupában játszott meccsre az érvényben lévő gyülekezési tilalom ellenére háromezer szurkoló jött össze a stadion környékén. A bajnokság nyitányát elhalasztották, ám szeptember közepén végül elindulhatott a pontvadászat, így a Steaua elleni visszavágóra, október másodikára játékba lendült a Spartak, amely Valér Svec találatával és Adamec mesterhármasával 4:0-ra kiütötte román riválisát. A következő körben a Reipas Lahti nem jelenthetett gondot, pláne, hogy a finnországi meccset a nagy havazás miatt a „szomszédos” Bécsbe helyezték át. A „fehér angyalok” a Rapid–Real Madrid mérkőzés felvezetőjeként aratott 9:1-es sikerrel formalitássá tették a visszavágót. A tíz azért nem lett meg, mert Adamec kihagyott egy büntetőt. A hazai 7:1 során – jól illusztrálandó a teljes csapatra érvényes támadó felfogást – egy kivételével minden gólt védő vagy középpályás szerzett.

Az AEK elleni negyeddöntő már sokkal problémásabb volt, miután a februári körülmények nem igazán segítették a párharcot. A hazai találkozót a zuhogó eső miatt elsőre el kellett halasztani, a pályát helikopterrel szárították, és vastagon homokkal szórták fel, ami nem kedvezett a hazaiak technikás játékának, ráadásul Adamec nem állt Hucko rendelkezésére. Ennek ellenére sikerült sovány, 2:1-es előnyt kiharcolni, majd Athénban ezt 1:1-es döntetlennel megőrizni. A Spartak a BEK legjobb négy csapata közé jutott!

A döntőért következett a Nürnberget és a Benficát is kiejtő Ajax.Ám ha volt valaki, akkor az amszterdami edzőfejedelem, Rinus Michels nem becsülte le a Spartakot: két szezonnal korábban, amikor a leggyakoribb értelmezés szerint a Liverpool elleni, 1966. decemberi klasszikussá vált „ködmeccsen” (Ajax–Liverpool 5:1) megszületett a „totális futball”, a Dukla Praha búcsúztatta az amszterdamiakat a negyeddöntőben. A holland tréner ennek megfelelően aprólékosan felkészítette embereit a csehszlovák bajnok játékára, és Johann Cruyffék két nagy kapushibát kihasználva 3:0-ra győztek az első felvonáson. Ez nagy hátrány, ám Nagyszombatban óriási volt az elszántság, ennek megfelelően fogadkoztak is. Százezres nagyságrendű jegyigénylés futott be az ország minden részéből (a várost akkor negyvenezren sem lakták), és végül hivatalosan ugyan 23 ezer fő volt a nézőszám, több forrás szerint 28 ezren láthatták a mérkőzést, plusz még néhány ezren a lelátókon kívül hallgatták. S a felfokozott hangulat mellé az 59. percre valódi csodavárás bontakozott ki: Ladislav Kuna kétszer is betalált! Ám a futball istene azon a napon ennyit engedett az Ajax kapuja előtt: Wim Suurbier kétszer is a gólvonalról mentett, Gerrit Bals több szenzációs védést is bemutatott, a Spartak pedig hiába rúgott 15 (!) szögletet, nem sikerült még egyszer betalálni.

„Amszterdamban lámpalázasan fociztunk és 3:0-ra kikaptunk, a visszavágón viszont kapujukhoz szegeztük a hollandokat, Laco Kuna két gólt lőtt. Sajnos több helyzetet is kihagytam, az utolsó percben egyedül törtem kapura, ám lövésemet a kapufa hárította. Vannak ilyen peches meccsek, amikor semmi sem sikerül. Ha a tévében felelevenítik a mérkőzést, mindig elérzékenyülök, mert egy hajszálon múlt, hogy döntőbe kerüljünk” – elevenítette fel az összecsapást tavalyi, Új Szónak adott interjújában Adamec.

„Sosem vártam úgy a hármas sípszót, mint azon a találkozón. És ezt mindannyiunk nevében mondhatom” – emlékezett vissza később a nap hőse, a kapus Bals. A meccset a helyszínen követő Malatinsky le volt sújtva. „Az Ajax úgy nézett ki, mint egy alsóbb osztályú kiscsapat” – mondta csalódottan. Pedig akkor még nem is tudta, hogy a nagy esély örökre elszaladt.

NYOLC ÉV HAZAI VERETLENSÉG

Bár a folytatásban többször is közel járt hozzá, a Spartak soha többé nem jutott a legjobb négy közé az európai kupákban. A következő évadban pénzfeldobással (!) esett ki a BEK-ből a Galatasarayjal szemben, 1973-ban a Derby 2–1-es összesítéssel múlta felül a gárdát a negyeddöntőben, míg egy évvel később – ugyancsak a nyolc között – az Újpest tizenegyesekkel kerekedett felül.

Hazai porondon ugyanakkor fél évtizedig uralkodóvá vált az együttes: 1968 és 1973 között öt bajnoki címet nyert. Malatinsky 1971-ben visszatért, és a csapat abban az idényben beállította a bajnoki pontok addigi rekordját (44). Ám ennél is nagyobb szó, hogy Nagyszombat valódi erőddé vált hazai porondon: a Spartak összesen nyolc éven át, 1966 májusától 1974 tavaszáig veretlen maradt hazai pályán!

A nagy – és némiképp szerencsés – menetelés óta fél évszázad telt el, ám a kicsik között külön kasztnak számító AS Monacót leszámítva Nagyszombatnál kisebb város azóta sem adott csapatot a legrangosabb európai kupasorozat legjobb négy csapata közé (leginkább az ötvenezres Villarreal közelítette meg ezt 2006-ban). És talán soha többé nem is fog.