BL: Klopp nem kockáztat, Shaqiri nem utazik Belgrádba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.05. 11:05
null
Xherdan Shaqiri kihagyja a keddi mérkőzést (Fotó: AFP)
Bár sem sérülés, sem pedig eltiltás nem hátráltatja Xherdan Shaqirit, a Liverpool középpályása nem utazik el Belgrádba a Crvena zvezda elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre.

 

Az ok megértéséig vissza kell mennünk egészen a nyári világbajnokságig, amelynek csoportkörében a svájci válogatott 2–1-re legyőzte Szerbiát. A svájciak két koszovói albán származású kulcsembere, Xherdan Shaqiri és Granit Xhaka egyaránt az albán jelképnek számító kétfejű sast formázta kezével a gólja után. A két játékos tagadta, hogy politikai üzenete lett volna a gólörömüknek, a FIFA azonban fegyelmit indított ellenük, végül nem tiltotta el őket, csak pénzbírságban részesültek.

A Liverpoolnál úgy vélekednek, hogy az incidens miatt a szerb klub drukkerei nem a legjobb fogadtatásban részesítenék Shaqirit, ennek megelőzése érdekében pedig inkább Angliában marad a futballista.

„Hallottuk és olvastuk a spekulációkat. Nem tudjuk, hogy pontosan mire számíthatunk, mi viszont kizárólag a futballra szeretnénk koncentrálni, másra nem. El szeretnénk kerülni az olyan zavaró tényezőket, amik ebben gátolnának bennünket, és Shaqiri ezért nem került be a keretbe” – mondta Jürgen Klopp a klub hivatalos oldalának, hozzátéve, hogy Naby Keita és Dejan Lovren felépült, így ők visszatérhetnek.

A LIVERPOOL KERETE
Kapusok:
Alisson, Mignolet
Mezőnyjátékosok: Fabinho, Van Dijk, Wijnaldum, Lovren, Milner, Keita, Firmino, Mané, Szalah, Gomez, Sturridge, Moreno, Lallana, Robertson, Origi, Solanke, Matip, Kelleher, Alexander-Arnold

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
C-CSOPORT
November 6., kedd
18.55: Crvena zvezda–Liverpool
21.00: Napoli–PSG

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 3 2 1 7–3 +4 6
2. Napoli 3 1 2
3–2 +1 5
3. Paris SG 3 1 1 1 10–6 +4 4
4. Crvena zvezda 3 1 2 1–10 –9 1
Legfrissebb hírek

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
Tegnap, 19:55

Újabb lipcsei játékos került a Liverpool célpontjai közé – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.21. 10:21

Jürgen Klopp lesz az AS Roma következő edzője? A tréner ügynöke reagált

Olasz labdarúgás
2025.05.20. 10:00

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
2025.05.11. 19:10

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50
Ezek is érdekelhetik