BL: Lassúak voltunk és túl sok labdát vesztettünk – Arteta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 11:14
„Lassan kezdtük a meccset, és a jó passzok hiányában nem tudtunk építkezni” – nyilatkozta Mikel Arteta, a Manchester City másodedzője, aki az eltiltott Josep Guardiolát helyettesítette a Lyontól hazai pályán elszenvedett 2–1-es Bajnokok Ligája-vereség során.

„Senki nem tudná megmondani, hogy mi lett volna, ha Guardiola áll a kispad mellett. Az egyetlen valóságos dolog az az, hogy kikaptunk. Rengeteg párharcot vesztettünk el az első félidőben, kétszer hagytuk el a labdát veszélyes pozíciókban, és ezeket ki is használta a Lyon” – mondta a másodedző.„Senki nem tudná megmondani, hogy mi lett volna, ha Guardiola áll a kispad mellett. Az egyetlen valóságos dolog az az, hogy kikaptunk. Rengeteg párharcot vesztettünk el az első félidőben, kétszer hagytuk el a labdát veszélyes pozíciókban, és ezeket ki is használta a Lyon” – mondta a másodedző.

„A második félidőt jól kezdtük, a srácok megtettek mindent, egy pontot megérdemeltünk volna. A Gabriel Jesus ellen elkövetett szabálytalanság miatt tizenegyest kellett volna kapnunk. A következő mérkőzés teljesen más lesz.”

Az Etihad Stadionban csupán 40 ezren voltak jelen, ami tízezerrel alacsonyabb a ligameccsek átlagánál.

„Ezt sajnos nem használhatjuk kifogásnak, játszottunk már ennyi szurkoló előtt ebben a kupasorozatban, de természetesen nem ez az ideális helyzet számunkra.”

A franciák sztárja, Nabil Fekir a nyáron majdnem a Manchester Cityhez szerződött, de nem érzett elégtételt a meghiúsult átigazolás miatt.

„Nagyon örülök a győzelemnek, nagyon nehéz meccs volt, a Manchester City erős csapat. Ami a Liverpoollal történt (a nyáron közel álltak a játékos megszerzéséhez), már elfelejtettem, viszont a Lyonnál 2020-ig szól aszerződésem, amelynek a meghosszabbításáról még nem beszéltünk” – mondta Fekir.

F-CSOPORT
Manchester City (angol)–Lyon (francia) 1–2 (0–2)

Manchester, City of Manchester Stadion, 40 111 néző. Vezette: Orsato (olasz)
Gólszerző: Bernardo Silva (67.), ill. Cornet (26.), Fekir (43.)

Sahtar Doneck (ukrán)–Hoffenheim (német) 2–2 (1–2)
Harkiv,
Metaliszt Stadion, 28 336 néző. Vezette: Kehlet (dán)
Gólszerző: Ismaily (27.), Maycon (81.), ill. Grillitsch (6.), Nordtveit (38.)

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Szoboszlai pontosan megmutatja, miről is szól a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.08.31. 22:08

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
2025.08.24. 10:01

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Marozsán Dzsenifer a szaúdi ligába igazolt

Minden más foci
2025.08.10. 17:10

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Lyukas medencébe vizet tölteni: így megy tönkre egy BL-elődöntős futballcsapat

Francia labdarúgás
2025.07.22. 13:49
Ezek is érdekelhetik