BL: az UEFA elnöke hallani sem akar New York-i döntőről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 09:31
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a kontinensen kívül, nevezetesen New Yorkban tervezi megrendezni a Bajnokok Ligája egyik jövőbeli kiírásának döntőjét.

Maga Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke reagált közleményben erre a hírre.

Hétfőn ugyanakkor Jaume Roures, a befolyásos spanyol Mediapro multimédiás vállalat vezetője a Catalunya rádiónak adott interjúban azt mondta, folynak a tárgyalások arról, hogy valamikor New Yorkban legyen a BL-finálé.

Keddi hír, hogy a spanyol labdarúgóliga, valamint a Barcelona és a Girona azzal a kéréssel fordult a spanyol szövetséghez, járuljon hozzá a két együttes januári bajnokijának egyesült államokbeli megrendezéséhez. Ez lenne az első alkalom, hogy az ország határain kívül bonyolítsanak le egy spanyol élvonalbeli bajnokit.

Legfrissebb hírek

Szavazzon, ki nyerje meg a 2025-ös Aranylabdát!

Minden más foci
3 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
22 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47
Ezek is érdekelhetik