16. FC PORTO (portugál) 16. FC PORTO (portugál)

Rangsorunk egyetlen résztvevője, amely nem az öt topbajnokság egyikéből futott be a mezőny első felébe (megelőzve a „topképviselők” közül a Schalkét, a Hoffenheimet, valamint a Monacót és a Lyont). A bajnokságban a hétvégén máris elszenvedett egy sokkoló vereséget a Vitória Guimaraestől – hazai pályán 2–0-s előnyről… –, ami különösen annak fényében erős, hogy hazai porondon Sérgio Conceicaóval bajnokin még nem kaptak ki otthonukban a portóiak. Ugyan a tehetősebb klubok ezúttal is „raboltak” a keretből, de az elmúlt szezon alapemberei közül csak Iván Marcano (Roma) és Ricardo Pereira (Leicester City) távozott, igaz, mindketten a Guimaraes ellen ingatagnak tűnő védelemből.

15. VALENCIA (spanyol)

Két egészen pocsék szezon után Marcelino az elmúlt idényben meglepően jó csapatot rakott össze a Valenciából, amelyhez a nyáron olyan izgalmas nevek csatlakoztak, mint Mouctar Diakhaby, Daniel Wass, Michy Batshuayi, Kevin Gameiro és Gyenyisz Cserisev, továbbá melléjük sikerült véglegesíteni Goncalo Guedest, Geoffrey Kondogbiát és Jeison Murillót is. Nevekben tehát nem állnak rosszul a valenciaiak, ám az első két bajnoki – összesen egy pont az Atlético, Espanyol kettőstől – rámutatott: időbe telhet, mire eredményesen repkednek a „denevérek”.

14. INTERNAZIONALE (olasz)

Mondanánk, hogy jól sikerült a nyár az Inter számára, hiszen nem volt edzőváltás, jó eredményeket hoztak a felkészülési meccsek, jó nevű erősítések érkeztek, de a puding próbája az evés, és az olasz bajnokság első két fordulója (bukta a Sassuolo ellen, iksz a Torinóval) agyoncsapta a vérmes milánói reménykedést – s ezt talán még nem is tükrözi eléggé hűen az erősorrendünk. Az olasz csapat nagy nyertese a BL „fejnehézzé” tételének, hiszen a topligásítás következtében a Serie A 4. helye is azt jelentette, hogy hét év után automatikusan a BL-ben szerepelhet a gárda, ám az eddigiek alapján nagyon kedvező sorsolás kell ahhoz, hogy a negyedik kalapból ne okozzon számára jelentős nehézséget a csoportkör.

13. BORUSSIA DORTMUND (német)

Legutóbb nem futott jó szezont a Dortmund, nem csoda, hogy a nyár óta új edző, a legutóbb Nizzában dolgozó Lucien Favre irányít, aki ugyanakkor ismerős a német terepen. Több változás volt a keretben, amely érinti a kezdőcsapatot is – Axel Witsel, Thomas Delaney, illetve a héten érkező Paco Alcácer pályázhat kulcsszerepekre. Német oldalról a Bayern München mellett továbbra is csak a dortmundiakban érezni a kellő szakmai hátteret és tapasztalatot egy veretes nemzetközi szereplés esélyére. Az RB Leipzig elleni 4–1-es idénykezdet bizakodásra adhat okot a sárga-feketéknél, de messzemenő következtetésekre aligha elegendő.

12. NAPOLI (olasz)

Két, rangadónak kikiáltott meccs, hat pont. Még ha nem is lenyűgöző játékkal, de nem lehet panasz a Napoli szezonbeli rajtjára, kollégáink mégsem hisznek igazán a nápolyiak átütő BL-sikerében. Ennek hátterében a Chelsea halászása állhat: Maurizio Sarri három sikeres szezon után (és 66 százalékos győzelmi mutatóval a háta mögött!) Londonban keresett kihívásokat, és vitte magával Jorginhót is. Sarri helyére Carlo Ancelotti érkezett, akinek nápolyi szerepvállalása előtt nagy kérdőjel formálódik, hiszen rég vállalt szerepet olyan klubnál, amelynél nem jellemző a túlköltekezés és kívánalom a folyamatos erőn felül teljesítés.

11. AS ROMA (olasz)

Eusebio Di Francesco „falkája” az elmúlt idény egyik kellemes meglepetését jelentette, ám az előjelek alapján inkább lenne meglepetés, ha ezt a szintet tartani tudná, mint nem. Alisson, Nainggolan és Strootman távozásával három meghatározó játékos „tűnt el” a tavaszi alapcsapatból, míg az érkező oldalon fiatalok (Justin Kluivert, Ante Coric, William Bianda) és kiszámíthatatlanságot magukban hordozó játékosok (Robin Olsen, Javier Pastore, Davide Santon, Iván Marcano, Steven Nzonzi) sorakoznak. De vajon megbirkózik-e a nemzetközi szinten rutintalan Di Francesco az újabb építkezési fázissal?

10. MANCHESTER UNITED (angol)

Következik José Mourinho harmadik idénye a manchesteri klubnál, és ez a hármas szám nem szokott jót jelenteni klubjai számára, amit csak aláhúz a katasztrofális bajnoki rajt. Nincs kialakult játék, kikoptak azok a labdarúgók, akik nem csak labdával a lábukon vezéregyéniségek, és most a szezon elején úgy tűnik, a portugált is alátemeti Alex Ferguson öröksége. Persze a Premier League-célokból kényszerűen alább adva a Bajnokok Ligája még lehet menekülőút, de már több mint nyolc éve, hogy Mourinho BL-győzelmet ünnepelhetett az Interrel, és jelenleg még arra sem lehet mérget venni, hogy a portugál kihúzza Manchesterben szeptember végéig.

9. TOTTENHAM HOTSPUR (angol)

Gyakorlatilag a londoni az egyetlen jegyzett csapat a nemzetközi porondon, amely nemhogy visszafogott volt az átigazolási piacon, hanem nem szerződtetett senkit a nyáron. Mauricio Pochettino az állandóságra épít, ám hogy milyen jó egyensúlyt épített ki a kereten belül, jelzi, hogy el sem kívánkozott senki. Ebből következően nagyjából kiszámítható, hogy mi várható a Spurstől: gyors és stabil alapjáték, kiváló támadás-védekezés egyensúly és meccsdöntő villanások a vezéregyéniségektől. Kérdés persze, hogy az előző szezonok fejlődése csupán csapatépítéssel srófolható-e tovább, de a keret még mindig fiatal átlagéletkorát tekintve maradt fejlődési potenciál. Némiképp szerencsésebb sorsolással (az előző idényben hiába előzték meg a Real Madridot is a csoportban, rögtön a Juventus jött) a Pocchettino-fiúk simán megélhetik az áprilist, de ehhez nélkülözhetetlen lesz, hogy a húzóembereket elkerüljék a sérülések.

8. ATLÉTICO MADRID (spanyol)

A felkészülés során csupán a Cagliarit tudta legyőzni az Atlético Madrid, a szezon első tétmeccsén a Real ellen mégis megszerezte az európai Szuperkupát. Gabi és Fernando Torres személyében két klubikon távozott a nyáron, ám a keret magja hosszú évek óta állandó, amihez jól illeszkedhet Thomas Lemar és Rodri. A tavalyi ősz után ezúttal minden bizonnyal nagyobb hangsúlyt fektet a csoportkörre Diego Simeone, és amíg ő a főnök, borítékolható, hogy a madridiak elleni párharcok során minden egyes győzelem vagy pont vér- és verítékáldozattal jár.

7. PARIS SAINT-GERMAIN (francia)

Oké, a francia bajnoki címet kvázi ki lehet osztani a PSG-nek, de a párizsiak kapcsán nem is ez foglalkoztatja igazán a futballszurkolókat, hanem az, hogy mikor lesz meghatározó végre a nagyok ligájában. Jelzésértékű, hogy egy éve, a Neymar-transzfer fényében a második helyen nyitott az erősorrendben aztán a Real Madrid a helyére tette a párizsi együttest, amely az elmúlt hat szezonban hatszor volt ott a BL egyenes kieséses szakaszában, ám egyszer sem jutott el az elődöntőig, egy nagycsapat (a Real mellett háromszor az FC Barcelona, egyszer a Manchester City és a Chelsea) mindig útját állta. Thomas Tuchellel (és ne feledjük, Lőw Zsolttal!) a kispadon fura kísérletbe fogott a klub, hiszen a német szakember – bár kétségkívül bizonyította már szakmai rátermettségét – inkább a „szegény ember vízből is főz” típusú szakmai kreativitást képviselte eddigi állomáshelyein. A PSG ebből a szempontból nagyon más kávéház, még akkor is, ha most az ingyen megszerzett Gianluigi Buffonon kívül csak Thilo Kehrer jött. Mindenesetre érdekes jelenség, ahogy Tuchel a Ligue 1-ben szívbaj nélkül ismerkedik a klub fiataljaival – az ellenfelek fényében megteheti –, miközben a világ arra vár, hogy akkor most Neymar vagy Kylian Mbappé lesz a PSG valódi nyerő figurája.

6. BAYERN MÜNCHEN (német)

A Bayern az Bayern, és mint az a csapat, amely az elmúlt hat szezonból ötször ott volt a legjobb négy között, nehezen leírható. Ám figyelembe kell venni, hogy Niko Kovac révén a müncheniek hosszú idő után először vágnak neki a szezonnak egy topklubnál teljesen tapasztatlan edzővel, és tekintve, hogy Leon Goretzkán kívül nincs jelentős érkező, mindenben neki kell alkalmazkodnia az öltözőhöz. A problémahalmaz, amivel szembenéz: a bajor alapcsapatból Ribéryt és Robbent még mindig nehéz kiszorítani, miközben ketten együtt lassan 70 évesek; állandó téma, hogy Lewandowski elvágyódik; a német mag pedig kissé fásultnak tűnt a világbajnokságon. Csapatdinamika szempontjából tehát vannak kihívások, ettől függetlenül a Bundesliga-mezőnyben a Bayerné kimagaslóan a legjobb keret, és ha van csapat, amelyet nem lehet leírni… Ja, ezt már leírtuk.

5. REAL MADRID (spanyol)

Az egész lista talán legmeglepőbb helyezése, de még a háromszoros Bajnokok Ligája-címvédőnél is ezt szüli, ha elveszíti az edzőjét és legértékesebb játékosát. Cristiano Ronaldo távozása ellenére a „királyi gárda” egészen visszafogott volt a nyári transzferpiacon: a 18 éves Vinícius Júnior volt a legdrágább érkező, aki aligha ebben a szezonban váltja meg a világot, jött Thibaut Courtois az amúgy is megoldott kapusposztra, illetve Álvaro Odriozola Dani Carvajal tehermentesítésére – Madridban nem ilyen szenzációkhoz szoktak. A patinás kispad ellenére aligha Julen Lopetegui a legirigyeltebb edző a szakmában, öröksége hatalmas, és – különösen azok után, ahogy leléptették a spanyol válogatott éléről – szinte csak veszítenivalója van. Mint volt például a Szuperkupa. A szezon végére arra a kérdésre biztosan választ kapunk, hogy a jelenlegi Real vagy Zidane bűvköre erősebb-e.

4. LIVERPOOL FC (angol)

A Liverpool remekül kezdte a bajnokságot, és a parádés tavaszi Bajnokok Ligája-menetelés után érthetően megnövekedtek a szurkolói elvárások a csapattal szemben. Pláne, hogy első blikkre az átigazolási időszak is jól végződött Jürgen Klopp együttese számára, nem történt sok változás, de nagyon tervszerűnek hat a liverpooli építkezés. Lehet persze vitatkozni azon, hogy Alisson kapus olcsó volt-e vagy drága, de szinte biztosra vehető, hogy a brazil válogatott nagyobb magabiztosságot ad az együttesnek, mint akár Karius (a nyártól kölcsönben Besiktas), akár Mignolet. Naby Keita is remek vételnek tűnik, Fabinho és Shaqiri pedig jócskán erősíti a keret merítési változatosságát, miközben a távozók közül legfeljebb Emre Can nem futotta ki kellően magát a csapatnál. A szezon fő kérdése nyilván az, hogy Mohamed Szalah képes lesz-e megismételni az előző idénybeli kiegyensúlyozottan magas teljesítményét, ám a Pool karakterisztikája annyira fekszik neki, hogy ha sérülés nem jön közbe, akkor ez valószínűsíthető.

3. JUVENTUS (olasz)

Mintha a klasszikus, „Mindent vagy semmit!” játékba vágott volna bele az elmúlt esztendők „örökös” olasz bajnoka. Cristiano Ronaldo érkezése gyakorlatilag azt jelenti, hogy az eddigi csapatjátékot át kell fazonírozni. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a csapaton és az öltözőn belüli hierarchiát mennyire borítja meg a portugál szerződtetése, de az már most látszik, hogy a beépülése időigényes folyamat, és sokat kell dolgozni még rajta, hogy az erősségeit kihasználják. Az, hogy a „megtérő” Leonardo Bonucci visszaszerzésébe belement a vezetőség, csak azt bizonyítja, hogy Torinóban a Bajnokok Ligája-trófea jelenleg mindennél előrébb való. A klub életében, amely az elmúlt években szakmailag mindig a racionalitást helyezte előtérbe, erőteljes szemléletváltást tükröz az elmúlt három hónap. Mindenesetre Massimiliano Allegri előtt eddig sem voltak alacsonyak a kihívások, de ilyen kolosszális még egyszer sosem tornyosult előtte.

2. FC BARCELONA (spanyol)

Miközben a Real Madrid az elmúlt három évben uralta a nemzetközi porondot, a Barca kétszer nyerte meg a spanyol bajnokságot és háromszor a Spanyol Kupát, mégis – érhetően – mindenki a Realról beszél, hiszen a katalánok eközben négy közé sem jutottak a BL-ben. Nem kérdés, hogy a játékosállomány alapján az FC Barcelona ezúttal is alkalmasnak tűnik akár a végső győzelemre is (rangsorunkban a lehető legminimálisabb különbséggel maradt le az első helyről), ám nemzetközi szinten hiányzik a katalánokból az a konzisztens, futballt formáló játék, ami megvolt Xavi és Iniesta legszebb évei alatt. És talán épp a középpálya az, amely a legtöbb kérdőjelet szüli, a feladat adott tehát Ernesto Valverde számára: a tavaszra megtalálni azt az egyensúllyal bíró felállást, amely nagy nyomás alatt sem omlik össze, ha olyan szervezettséggel találja szembe magát, mint az elmúlt évek Atléticójáé vagy Juventusáé.

1. MANCHESTER CITY (angol)

Persze valószínűsíteni lehetett, hogy Pep Guardiola a Manchester City kispadján sem a negyedik helyekért harcol majd, ám csapata a második idényében megdöbbentő szinten dominálta a Premier League-et – az ötödik forduló után már nem lehetett letaszítani az első helyről és gyakorlatilag folyamatosan növelte előnyét –, ami megmutatkozik erősorrendünkben is. Nyilván a tavaly nyári, több mint 200 millió fontos költekezés – amire a télen még rájött további 50 millió – után elvárás volt legalább egy nagy trófea, ám az eredmények mellett a City játéka is nagyon meggyőző volt. Az aktuális nyáron így nem is tűnt szükségesnek az évek óta tartó költekezés fokozása, csupán Rijad Mahrez érkezett kiemelkedő összegért. Nem kérdés, hogy ebben a szezonban a BL a nagy feladat a City számára: a manchesteri klubnak – akár a PSG-nek – csak a nagy nemzetközi eredmény adhat vissza a temérdek befektetésből. Ebből a szempontból a Guardiolával eddig elért nyolcad- és negyeddöntő is szegényes, nyilván a klub és ő is többre vágyik. Manchester kék felén most adott a stabilitás, a kiváló alapséma és a nyerő játékoskeret – eljött a nagy dobás ideje?