BL: már a jelenlegi szezonban bevezethetik a VAR-t

Vágólapra másolva!
2018.08.22. 09:25
null
A vb-n már bevált: a BL-ben is működhet? (Fotó: AFP)
A The Times cikke szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) akár már a jelenlegi szezonban, a negyeddöntőktől kezdve alkalmazhatja a videobíró-rendszert.

 

Az UEFA februári, pozsonyi kongresszusán még arról tett bejelentést, hogy a 2018–2019-es idényben nem vezetik be a VAR-t, mivel túl korainak tartották az alkalmazását, különösen a technikai hiányosságok és a megfelelő felkészülésre való törekedés miatt. A szövetség elnöke, Aleksander Ceferin júliusban már arról beszélt, hogy a videobíró-rendszer világbajnokságon való használata meggyőzte az UEFA-t, konkrét időpontot azonban nem tudott mondani a várható debütálásról az európai kupasorozatokban.

Egészen idáig, ugyanis az UEFA versenybizottsága várhatóan javasolja majd a rendszer jóváhagyását a jövő heti, monacói ülésén. A végleges döntést a szövetség végrehajtó bizottsága hozza meg a hónap végén. Amennyiben a VAR bevezetése mellett döntenek, úgy annak debütálására a sorozat negyeddöntőjében kerülhet sor.

A fő probléma, amellyel az európai szövetség a VAR Bajnokok Ligájában való használatával szembesült, hogy a csoportmeccsek során kivételesen nagy emberi erőforrásra – játékvezetőkre – lenne szükség az egy időpontban játszott mérkőzésekhez, ráadásul néhány stadion nem is rendelkezik a megfelelő felszereltséggel. Ezek a negyeddöntőben már nem jelentenének akadályt, hiszen ekkor már csak egy összecsapást rendeznek az adott napon, míg a technikai háttér minden bizonnyal adott lenne az idáig eljutó élcsapatok stadionjában.

Az UEFA emellett azt is mérlegeli, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon használja a VAR-t, erről várhatóan később születik döntés.

Legfrissebb hírek

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
2025.07.29. 17:00

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

Bajnokok Ligája
2025.07.21. 12:10

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Bundázás miatt tíz év eltiltást kapott a montenegrói FK Arszenal Tivat

Minden más foci
2025.07.16. 18:24

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik